keresés a weboldalon

Emberibb körülmények (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Emberibb körülmények (Videó)

2015 december 03 - csütörtök
Átadták a felújított Hajléktalanok Átmeneti Gondozási Központját Zalaegerszegen. A munkálatok több mint 200 millió forintos költségének jelentős részét pályázati forrásból fedezte a Vöröskereszt megyei szervezete. Emellett önerőből további fejlesztések is történtek.

Már nyoma sincs a megyeszékhelyi hajléktalanszálló korábbi ütött-kopott külsejének. Ezzel együtt a belső tér is jelentősen átalakult. Mostantól például modern vizesblokk fogadja az ide rövidebb-hosszabb időre beköltözőket.

– A beruházásnak köszönhetően évente csaknem 10 millió forintot takaríthatunk meg – mondta dr. Baracskai Józsefné, a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének igazgatója. 


Az önkormányzat több mint 20 éve működik együtt a Vöröskereszttel. A városvezetés a jövőben azon dolgozik majd, hogy a fedél mellett megélhetést is biztosítson az érintetteknek – fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester.


Az épületben 2001-ben rendezték be a hajléktalanszállót és a családok átmeneti otthonát. Szükség esetén az intézmény közel 150 embernek biztosít menedéket.

K.Zs./P.B.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: