Az első délutánt Nagyváradon töltöttük, lelkes „honismereti” vezetőnk megmutatta a város nevezetességeit, majd hétfőn indultunk tovább. Aznap több magyarlakta települést meglátogattunk, köztük Kolozsvárt is, ahol a hétköznapi nyüzsgésben próbáltuk felfogni, hogy Mátyás szülőháza előtt állunk! Este aztán végre Marosvásárhelyre értünk, s találkozhattunk a fogadó diákokkal, családokkal. Bár eleinte még mindenki feszélyezve érezte magát, hamar feloldódtunk, és lassan egyre többet tudhattunk meg egymásról. Megismerhettük iskolájukat is, és a két csapat közösen ültetett fát a barátság emlékére. Napközben mindig úton voltunk, érdekes és lenyűgöző helyeket csodálhattunk meg, estéinket pedig fogadóinkkal töltöttük. Jártunk a Só-vidéken – Szovátán és a parajdi sóbányában ki-ki saját tapasztalatot szerezhetett erről a rendkívüli természeti adományról -; ott álltunk Tamási Áron mindennapi tárgyai között, s hallgattuk rokona személyes emlékeit; emlékeztünk a legnagyobb székelyre, Orbán Balázsra, az Erdélyben hősi halált halt szabadságharcosokra, Bemre, Petőfire; rácsodálkoztunk a szász városok egykori gazdagságára.

Pénteken nem volt közös programunk, a családdal töltöttük a napot. Néhányan együtt sütögettünk, így megismerkedhettünk a többi erdélyi diákkal is. Nagyon jól szórakoztunk, nagyon vendégszeretőek és kedvesek voltak az emberek, minden igényünket igyekeztek kielégíteni. Kezdtük megérteni, miért járnak vissza sokan Erdélybe! Feltűnt, mennyiszer emlegették a magyarságukat a felnőttek, hogy ki kell állniuk érte, s mennyire fontosak nekik a gyökereik. Ez is egy arca volt annak a világnak, amelybe átléptünk.
Szombat reggel hosszasan búcsúzkodtunk, de tudtuk, rövidesen újra találkozunk.

Hazaúton rengeteget beszélgettünk, tele voltunk élményekkel, és a következő héten mindenki hiányolta a közös programokat, szórakozást. Egy hét „pihenés” után érkeztek új barátaink, amire nagyon alaposan fel kellett készülnünk a kinti vendéglátás után.

Furcsa volt számomra, hogy otthon valakivel osztozom a szobámon, de ugyanakkor remek élmény is. Ők is úton voltak minden nap, jártak az Őrségben, a Balatonon, Pannonhalmán, Győrben. Gazdálkodnunk kellett az idővel, minden fontosat és szépet igyekeztünk megmutatni nekik. Péntekre, az utolsó esténkre közös vacsorát szerveztünk, s néhány erdélyi tanuló megcsillogtatta ének- vagy tánctehetségét. A sok együtt töltött idő, a közös élmények után a hét végén nehéz volt a búcsú, ki tudja, látjuk-e még egymást. Sokan azóta is tartjuk a kapcsolatot, többen talán szoros barátságot is kötöttek egymással. Sok minden miatt sokféleképpen lett emlékezetes az utazás, a vendégeskedés és a vendéglátás, biztosan mély nyomot hagyott bennünk ez a két hét!

Horváth Mirabell 10. N
Zrínyi Miklós Gimnázium

(A cikk nem része a Virtuális Városi Diákújság pályázatnak.)