Elég nehéz dolgom volt addig, míg megtetszett az egyik osztálytársam, Gergő. Sokat szekált engem, nem tudtam, mire véljem, mindig csak bántott, hogy miért pont engem, nem tudom, hisz nem is ismert. De úgy 2 hónap alatt megbékélt velem. Hirtelen jóba lettünk. Több barátot is szereztem, de valamiért csak Gergő érdekelt. Talán mert tetszett!? Sokat jártunk együtt bulizni, bandázni a többiekkel, vagy csak egyet sétálni. Sose mutatta, hogy lehetne köztünk több, csak mindig mondta, hogy a legjobb barátok vagyunk.

Egyik nap hívott, hogy azonnal találkoznunk kell. Nagyon megijedtem, nem tudtam, mire gondoljak. Elmondta, hogy súlyos beteg, leukémiás, és csak pár hónapja van hátra, de a kemoterápiát még végigcsinálja, hogy tovább élhessen. Teljesen kétségbe estem, miután biztosítottam, hogy végig vele leszek, nem hagyom cserben, bármi történjen. Nagy bánatomban elszöktem otthonról, napokig haza se mentem, minden napomat Gergővel töltöttem. Beleszerettem. Minden rosszabb, és jobb pillanatában ott voltam vele.

Hónapok teltek el, néha jól volt, néha rosszul. Épp ott voltam vele, amikor örökre lehunyta a szemét. Egyedül voltam vele, édesanyját értesítettem, azonnal jött. Kezembe nyomott egy levelet, amit fia adott neki, hogy amikor már nem lesz, adja oda nekem.

A levélben ez állt:

Kedves Tifani, legjobb Barátom és Szerelmem!

Sose gondoltam volna, hogy gimnáziumi éveimben lesz még egy szép, örömteli évem. Nagy változást hoztál az életembe, amikor beléptél az osztályba. Tudom, az elején elég szemét módon viselkedtem veled, de már akkor is tetszettél, próbáltam tenni ellene, de nem ment. Köszönöm, hogy megismerhettelek. Életem legszebb hónapjait Veled tölthettem. Mikor megtudtam, hogy már csak pár hónapot lehetünk együtt, megírtam neked e levelet. Mikor a legjobb barátok lettünk, reméltem, lesz itt több is, de kiderült a betegségem, és nem tudtam, hogy mondjam el Neked. Féltem, hogy Te nem így érzel, és itt hagysz egyedül. Sajnálom, nagyon szeretlek, sajnálom, hogy itt kell, hogy hagyjalak. Találkozni fogunk mi még, lehet később, és már nem fogsz szeretni, de tudod, hogy én voltam és leszek, csak most már benn a szívedben!

„Jobb volna élni, de túl a fák már arany kezükkel intenek nekem.”
Sajnálom, hogy mindig féltem kimutatni az érzéseimet.

Szerető Gergőd!

Miután elolvastam Gergő levelét, a szívem szakadt meg. Temetés után az új barátaim mind mellettem álltak. Míg Gergő beteg volt, nagyon elhanyagoltam őket, mivel minden szabad percemet vele töltöttem. Nagyon jól esett, hogy mellettem voltak, amikor történt ez az egész. A szalagavató, a ballagás is megvolt, aztán leérettségiztem, és elköltöztünk megint, elkezdtem egy egyetemet. A barátokkal tartjuk a kapcsolatot, és hétvégéken visszajárok, és találkozunk. Még mindig nagyon hiányzik Gergő, emlékét a szívemben őrzöm. Gergő szüleivel ugyanúgy tartjuk a kapcsolatot, ünnepekkor mindig találkozunk, együtt vagyunk.

Szabó Dominika (12.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium