Évértékelő – Tizenöt éves a Zalai Vállalkozók Klubja

Zalaegerszeg címer
Hírek

Évértékelő – Tizenöt éves a Zalai Vállalkozók Klubja

2025 március 07 - péntek

Értékelték a Zalai Vállalkozók Klubjának márciusi találkozóján az elmúlt év eredményeit, valamint megvitatták a 2025-2050 közötti időszakra vonatkozó terveket. A helyi, magyar tulajdonú vállalkozásokat tömörítő közösség 15 évvel ezelőtt, 2010 májusában jött létre.

A rendszeres összejövetelek alkalmat teremtenek az eszmecserére a zalai vezetők számára. A társaság kezdettől fogva támogatja a pályakezdő cégeket.

A városvezetés 2014-ben kötött együttműködési megállapodást a szervezettel. Az elmúlt több mint egy évtizedben folyamatos párbeszéd zajlott. A fejlesztési programok kidolgozásában pedig a helyi vállalkozók szakértelmére is támaszkodhattak. Az évek során hagyománnyá vált, hogy Balaicz Zoltán polgármester prezentációval mutatja be az előző év meghatározó eseményeit.

Az önkormányzat 4 pillérre épülő stratégiát dolgozott ki, amely választ kíván adni az Európában, ezen belül Magyarországon tapasztalható demográfiai változásokra.

A dokumentumban kiemelt hangsúlyt fektettek arra, hogy a jövőbeni fejlesztések és beruházások hosszútávon is fenntarthatók és működőképesek legyenek.

K.I./Sz.L.

Képgaléria:


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: