![](https://zalaegerszeg.hu/wp-content/uploads/2025/02/ESP_4086_f9fvmwe88wenrv-1-1499x1200.jpg)
Fejlesztés – Átépítik a csapadékvíz-elvezető rendszert a Mező utcában
Megkezdődött a vízelvezetőrendszer kiépítése a Mező utcában. A második ütemben a gáz-, illetve az ivóvízhálózatot korszerűsítik majd. A közművek rekonstrukcióját követően az utca új aszfaltburkolatot kap. A részletekről a helyszínen tájékoztatták az újságírókat.
Az árkok állapota leromlott, a bejárók alatti átereszek nem biztosították a csapadék megfelelő elvezetését. Az új lakópark előtti szakasz korábban nem rendelkezett vízelvezetővel. Ez problémát okozott az ingatlanok megközelítésében, az alacsonyabban fekvő területeket pedig elöntéssel fenyegette.
Az új, illetve a meglévő árokszakaszokat előregyártott betonelemekkel burkolják. Ezzel a technológiával a csapadékelvezetési gondok hosszútávra megoldódnak, ám a munkák ezzel nem érnek véget.
A beruházás költsége meghaladja a 40 millió forintot. A pénzügyi forrást a Kovács Károly Városépítő Program biztosítja. A fejlesztés turisztikai célokat is szolgál, ugyanis a tervek szerint ezen a nyomvonalon építik ki a város és az az arborétum közötti kerékpárutat.
K.I./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Tartalom megosztása: