keresés a weboldalon

Felújított járdát avattak a belvárosban (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Felújított járdát avattak a belvárosban (Videó)

2012 július 12 - csütörtök
A gyalogosok már korábban birtokba vehették, ám hivatalosan ma adta át a városnak a megújított járdaszakaszt a Rákóczi utcán a kivitelező. A Mártírok és Arany János utca közötti szakasz sok helyen járhatatlan volt és 2009-ben a térségben élők kezdeményezésére elkezdtek rá pénzt gyűjteni.

Három év alatt mintegy 7 millió forintot gyűjtöttek össze a beruházásra – kezdte beszédében a településrész önkormányzati képviselője. Balaicz Zoltán kiemelten fontosnak tartotta, hogy ez a 250 méteres szakasz megújuljon, hiszen a tanév során rengetegen közlekednek erre iskolába.

 

A lakók mellett fontos, hogy az itt működő vállalkozások is lássák érdemes Zalaegerszegre fektetni, mert nemcsak a nagyberuházásokra összpontosítanak – folytatta köszöntőjét a politikus. A 8,6 millió forintos beruházásban a Jákum utca 35 méteres szakasza is kicserélődött. Összesen 1400 négyzetméter járdafelületet újítottak fel.

A tervek szerint a Kazinczy téren a munkálatokat szeptember végén kezdik meg. A Rákóczi utca újabb szakaszához pedig már a nyáron hozzálátnak.

S.Z./N.G.

Tartalom megosztása: