Forralt borok versenye

Zalaegerszeg címer
Hírek

Forralt borok versenye

2025 január 09 - csütörtök

Megtalálták a 2024-es Egerszegi Advent legfinomabb forralt borát. Az internetes szavazók többsége a Violkonyhára adta le voksát. A helyi vállalkozás immár harmadik éve szerezte meg az elismerő címet.

Az elmúlt esztendőt nagyszabású rendezvénysorozattal zárták a zalai vármegyeszékhelyen. Minden eddigiénél több fénnyel, több helyszínen és minden korábbinál színvonalasabb programokkal várták a látogatókat. A látványelemek mellett a gasztronómiai kínálatra is kiemelt figyelmet fordítottak.

 

A forralt borok versengését 2016 óta hirdeti meg a Városmarketing Irodával együttműködve az önkormányzat. A hagyományokhoz híven az első helyért járó oklevelet Balaicz Zoltán polgármestertől januárban, a városházán veheti át a győztes. A Violkonyha több éve változatos ital- és ételkínálattal fogadta a vendégeket, és a szavazatok is ezt igazolták vissza.

A szervezők arra törekednek, hogy az eddigi sikerek után a 2025. november 24-én kezdődő adventet is szebbé tegyék. A vendéglátósok ismét lehetőséget kapnak a megmérettetésre. A második helyet most a Laguna Presszó, a harmadikat pedig a BigBen szerezte meg. A Pippi Papa Lángosa negyedik lett, míg a Kajál-Lak ötödikként fejezte be a szezont.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: