keresés a weboldalon

Göcseji Kézműves Nap

Zalaegerszeg címer
Hírek

Göcseji Kézműves Nap

2024 június 10 - hétfő

Harmadik alkalommal szerveztek kézműves napot a Göcseji Tudásközpontban, szombaton. A résztvevők foglalkozásokon és előadásokon tanulhattak elődeink hagyományairól, miközben megismerkedhettek a környékbeli szakemberekkel. A programot alkotói verseny és kiállításmegnyitó is színesítette.

A kézműves egyesület tagjai a helyi termék piacon kínálták portékáikat, akiktől a vendégek többek között a csipkeverés és kosárfonás csínját-bínját is elleshették. A rendezvényen köszöntőt mondott Balaicz Zoltán polgármester, aki a göcseji értékek megőrzését, ápolását és továbbadását hangsúlyozta.

Ezt szem előtt tartva a tudásközpontban egész évben kurzusokra várták az érdeklődőket. Az „ASzakkör” nevű foglalkozásokon – a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásának köszönhetően – nemezelni, bútort festeni és mézeskalácsot készíteni is megtanulhattak az alkotni vágyók. Munkáikból az épület emeletén nyílt kiállítás.

A kiállítást június 27-ig, nyitvatartási időben térítésmentesen lehet megtekinteni. Nyáron pedig mesés kézműves-, illetve médiatáborba várják a jelentkezőket.

N.J./B.P.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: