keresés a weboldalon

Gólyaavató (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Gólyaavató (Videó)

2015 november 20 - péntek
Gólyaavató vetélkedőt szerveztek péntek délután a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat tagjai. Idén a kilencedik osztályos tanulók öt csapata vett részt a jó hangulatú megmérettetésen.

A Kölcsey Ferenc Gimnázium már állandó házigazdája az eseménynek, ahol évről évre színes programokkal várják a kilencedikeseket – erről számolt be Kövesi Csaba diákpolgármester.

A diákönkormányzat tagjai előfeladatokat is adtak a versenyzőknek. Megadott zeneszámokra kellett koreográfiát készíteniük, elvárás volt a tortasütés, s azt is pontozták melyik csapat szurkolótábora a legnépesebb.
A zsűri ezúttal is jól járt, ugyanis a pizza után a tortákat is megkóstolhatták.

– Fontos, hogy a városban tanuló diákok megismerjék egymást, ezt a célt szolgálja a mostani rendezvény is – fogalmazott Fentősné Belléncs Andrea ifjúsági szakreferens.

Fentősné Belléncs Andrea utalt a Városi Diáknapokra, ahol szintén valamennyi iskola képviselteti magát. Nagyszerű kezdeményezésnek tartja a diákok részéről ezt az összefogást, amely országos szinten is példaértékű.

Gy.A./Cs.M.

Tartalom megosztása: