keresés a weboldalon

Gyász és összetartozás (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Gyász és összetartozás (Videó)

2016 június 06 - hétfő
A trianoni békeszerződés aláírásának 96. évfordulójára emlékeztek szombaton Zalaegerszegen. Mint ismert, a döntés következtében Magyarország elvesztette területének kétharmadát, és több mint hárommillió magyar rekedt az új határokon túl. A kormány 2010-ben a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította a dátumot.

A magyarság egyik legnagyobb tragédiájának számító szerződést 1920. június negyedikén, nem sokkal négy óra után írták alá Versailles-ban. Ezekről a pillanatokról elsőként Balaicz Zoltán polgármester emlékezett a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Őt Dr. Raffay Ernő követte, aki a Trianonhoz vezető okokról, s annak következményeiről beszélt. A történész előadásában a diktátum Zalát érintő részleteiről szólva elmondta: a győztes nagyhatalmak eredetileg jóval nagyobb mértékben akarták csökkenteni a megye területét.

A megemlékezés később a Hősök kertjében folytatódott, ahol Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár mondott beszédet. Mint fogalmazott, a gyász nem homályosíthatja el a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítését.

A főhajtás végén a város és a megye vezetői mellett a társadalmi szervezetek képviselői helyeztek el koszorút a trianoni emlékműnél.

K.Zs./E.K.

Fotó: FOTOZALAEGERSZEG

Tartalom megosztása: