keresés a weboldalon

Gyomnövényekkel ismerkedtek

Zalaegerszeg címer
Hírek

Gyomnövényekkel ismerkedtek

2011 június 30 - csütörtök
Negyedmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Zalaegerszeg önkormányzata a Vidékfejlesztési Minisztérium parlagfűmentes település című pályázatán. A pénz egy részéből fűkaszát vásároltak, másik részét pedig ismeretterjesztésre fordítják: óvodásokat és kisiskolásokat hívtak az Aranyoslapi forráshoz, ahol szakember segítségével ismerkedhettek meg az allergiát okozó gyomokkal. A részletekről Simonné Tomori Bernadett, az önkormányzat környezetvédelmi szakreferense tájékoztatott.

– A Vidékfejlesztési Minisztérium írta ki a parlagfűmentes település című pályázatot. 250 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kapott ennek keretében önkormányzatunk – tudtuk meg a szakreferenstől. – Az eszközbeszerzésen túl a gyerekek oktatását tűztük ki célul ebből az összegből. Első körben óvodásokat, majd a vakációjukat töltő iskolásokat hívtuk játékos túránkra, ahol szakember segítségével ismerkedhettek meg az allergiát okozó gyomnövényekkel.

A gyerekeket Kálmán István gyomszakértő fogadta az Aranyoslapi forrásnál. Készséggel válaszolt a kicsik kérdéseire, akik persze minden egyes fűszálról tudni szerették volna, kifajta, mifajta.

– frau – 

Tartalom megosztása: