Iskolatörténeti konferenciát rendeztek Zalaegerszegen

Zalaegerszeg címer
Hírek

Iskolatörténeti konferenciát rendeztek Zalaegerszegen

2025 május 28 - szerda

 

 

Megrendezte a zalaegerszegi iskolák 19-20. századi történetéről szóló konferenciát a Zala Vármegyei Levéltár. A tanácskozáson az első gimnáziumalapítási kísérletektől kezdve a felsőoktatás megteremtéséig idézték fel az eseményeket.  Ennek megfelelően szó volt a polgári leányiskola, valamint a tanonciskola alapításáról.

A résztvevőket Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte. Mint fogalmazott, a mindenkori városvezetés támogatta és a jövőben is támogatja az intézményeket. Káli Csaba nyitóbeszédében emlékeztett, a levéltár hosszú évek óta tematikus programmal készül a város napjára. Mindig más témát választanak. Idén az oktatás mellett döntöttek.

Az egyetemi rendszer létrehozásának egyik feltétele volt a minőségi alap- és az arra épülő középfokú oktatás. A prezentációkban erre is kitértek.

A levéltár munkatársa az egykori gimnazisták viselt dolgait, botrányait és fegyelmi ügyeit vette górcső alá.

Az előadások anyagát a Zalaegerszegi Füzetek 23. számában nyomtatott formában is kiadják. Az első szám éppen 50 esztendővel ezelőtt, 1975-ben jelent meg. Ebben Degré Alajos és Simonffy Emil – a levéltár korábbi igazgatói – a zalaegerszegi központi elemi iskola történetét dolgozták fel.

K.I./G.Zs.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: