keresés a weboldalon

„Jót, s jól!”

Zalaegerszeg címer
Hírek

„Jót, s jól!”

2013 december 03 - kedd
A világ egyik legszebb nyelvét vallhatjuk magunkénak, mégsem ápoljuk kellőképpen. Igénytelenül használjuk, nem becsüljük meg igazi értékét és szépségét. A XX. század ismert színművésznője, Péchy Blanka is talán éppen azért alapította a Kazinczy Ferencről elnevezett díjat 1963-ban, mert ez ellen a folyamat ellen szeretett volna tenni.

Hogy miért éppen Kazinczy Ferenc? Erre a kérdésre reméljük, minden magyar ember tudna valamiféle választ adni. Hiszen mindnyájunknak tisztában kellene lennünk az ő munkásságával. Szívén viselte és gondozta a magyar nyelv ügyét, sokat harcolt ápolásáért és megújításáért. Méltó tehát, hogy ez a rangos díj a nevét viselje. Híres mondata pedig a mozgalom mottójává vált: „Jót, s jól!”

Kik érdemelhetik hát ki ezt a díjat? Hivatásos beszélők (színészek, énekesek, a média szereplői), illetve pedagógusok és diákok. Példamutatóan szép nyelvhasználatukat azonban bizonyítaniuk is kell. A diákok számára évről évre szépkiejtési versenyt rendeznek országszerte. Szabadon választott és kötelező szövegek felolvasásával versengenek. Ez a versengés azonban nem egymás ellen folyik, hanem egy közös célért: az anyanyelvünkért. A szövegek felolvasásával nem csak a szép beszédet gyakorolják a résztvevők, de a magyar irodalom nagy alakjainak írásaival is megismerkednek.

Magam is voltam olyan szerencsés, hogy több ízben is részt vehettem ezen a megmérettetésen. A megfelelő szöveg kiválasztásához mindig hosszú és izgalmas út vezetett. Gyönyörködtető volt elmélyedni íróink műveiben, és elcsodálkozni, hogy milyen briliáns módon öntik szavakba egy táj szépségét, vagy hogyan gondolkodnak ők nyelvünkről és annak használatáról. Másik tanulságos része volt a versenynek, hogy végighallgathattuk a többiek felolvasását, amiből sokat lehetett tanulni.

Íme tehát egy módja annak, ahogy a fiatalokat rá lehet venni arra, hogy figyeljenek oda, mit és hogyan mondanak. Ne hagyjuk, hogy a világnyelvek tanulásának őrületében elvesszen a magyar beszéd. A szép magyar nyelv.

Kárnics Borbála (12.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Tartalom megosztása: