Jubileumi ünnepség a 140 éves Öveges iskolában
A 2024-25-ös tanévben ünnepli fennállásának 140. jubileumát az Öveges József Általános Iskola. A születésnapra a volt és jelenlegi tanítványok csaknem 20 produkcióval, egyebek mellett szavalatokkal, néptánccal és moderntánccal, valamint vidám jelenetekkel készültek. A rendezvényre az egykori dolgozókat, a társintézmények képviselőit, a város, a megye, és a fenntartó elöljáróit is meghívták.
Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, illetve a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója elismerően szólt az intézmény tevékenységéről. Mint Kajári Attila fogalmazott, a diákok eredményei a pedagógusok magas színvonalú oktató, nevelő munkáját igazolják. Dr. Sifter Rózsa főispán kiemelte: az itt szerzett tudás alapot ad a gyermekeknek ahhoz, hogy az élet minden területen megállják a helyüket.
Gecse Péter alpolgármester a város nevében megköszönte a kiemelkedő szakmai munkát, majd a jubileum alkalmából emléklapot adott át az iskolaigazgatónak. Domján István emlékeztetett: az iskola története az 1800-as évek végéig nyúlik vissza.
Az iskola egyik erőssége a családias légkör, ami azt is jelenti, hogy a kisebb létszám miatt nagyobb figyelmet tudnak fordítani a tanulókra.
A növendékek számos tudományos-, sport- és kulturális program közül választhatnak. Tehetségüket most a közönségnek mutatták be; a jubileumi ünnepségen látványos műsorszámokkal léptek fel.
K.I./P.B.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Tartalom megosztása: