
Jubileumot ünnepelt a gondozóház
20 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az egykori József Attila iskola épületében a Zalaegerszegi Gondozási Központ Idősek Otthona. Az elmúlt évtizedekben több, mint 800 lakó töltötte utolsó éveit a falak között.
Néptáncelőadás és saját költésű vers is szerepelt az ünnepi műsorban. A meleg ellenére több tucatnyian töltötték meg a központ emeleti előterét. Gondozottak, egykori és jelenlegi munkatársak elevenítették fel együtt azokat az emlékeket, melyeket közösen éltek át. Böröczné Bokronyi Edina, az intézmény vezetője beszédében a kezdetekre emlékezett vissza. Felidézte az elmúlt évek sikereit, a közös programokat és valamennyi fejlesztést, ami megvalósult az épületben.
A város nevében Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a központ munkatársait. Mint emlékeztetett, a 20 évvel ezelőtti önkormányzat jó döntést hozott a létesítmény megalapításával. A demográfiai mutatók azt mutatják, hogy a későbbiekben több ilyenre lesz szükség. Ezért a Gasparich úti épületet további 40 hellyel tervezik bővíteni.
A rendezvényen elhangzott még: a jövőben az eddig megszokott szakmaiságot és empátiát szeretnék közvetíteni az ellátottak felé.
S.V./G.Zs.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.


















































Tartalom megosztása: