keresés a weboldalon

Kerékpáros KRESZ Verseny (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Kerékpáros KRESZ Verseny (Videó)

2015 május 07 - csütörtök
Kerékpáros KRESZ Versenyt rendeztek szerdán a Liszt Ferenc Általános Iskolában. A megmérettetésre több mint 100-an neveztek. A 10-12 éves korú gyerekek áprilisban két felkészítő foglalkozáson vettek részt. A rendezvény a megyeszékhely önkormányzatának, a rendőrkapitányságnak, a polgárőrségnek, a bringa klubnak és a KLIKK együttműködésének köszönhetően valósult meg.

A gyerekeknek különböző feladatokat kellett hiba nélkül teljesíteniük. Köztük nyolcas alakban biciklizést, sima deszkán kerekezést, szlalomban és egyenes pályán haladást. A gyakorlati rátermettség mellett a diákoknak elméleti tudásukról is számot kellett adniuk. Utóbbiról egy KRESZ teszt kitöltésével. A feladatlapon egyebek mellett közlekedési táblák és útburkolati jelek felismerése szerepelt.

Mint Galbavy Zoltán főszervező, önkormányzati képviselő fogalmazott: a verseny célja, hogy a fiatalok megtanuljanak biztonságosan és szabályosan közlekedni.

Balaicz Zoltán, polgármester szerint Zalaegerszegen nagy hagyománya van a kerékpározásnak.

A fődíjat, egy piros-fekete színű teleszkópos biciklit Balaicz Zoltán, polgármester ajánlotta fel. Emellett a legjobbakat táblagéppel és a rendőrség különdíjával jutalmazták.

M.Zs/N.G.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: