keresés a weboldalon

Kiépült a szennyvízrendszer a ságodi iparterületen (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Kiépült a szennyvízrendszer a ságodi iparterületen (Videó)

2013 november 18 - hétfő
Múlt héten jelentette be az önkormányzat, hogy a vállalkozók kérésére január közepéig szélessávú internethálózatot építenek ki az északi ipari parkban. A vállalkozások segítése azonban már korábban megkezdődött, ennek köszönhetően pénteken a ságodi ipartelep közművesítését fejezte be a város. A beruházás 6 céget érintett.

Évekkel ezelőtt mezőgazdasági területként funkcionált a ságodi ipartelep. A közművesítés hiánya problémát jelentett az itt működő vállalkozásoknak, ezért a város vezetéséhez fordultak segítségért. Az önkormányzat tavaly 12 millió forintból megoldotta az ivóvíz ellátást, ezúttal pedig 18 millió forintot fordított a szennyvízcsatorna kialakítására – mondta Gyutai Csaba polgármester.

A teljes közművesítés 6 céget érintett, a rekonstrukciónak köszönhetően a költségeiket is csökkenteni tudják. Fekete Csaba a Zelt 2000 Kft. tulajdonosa szerint így európai körülmények között dolgozhatnak.

Az önkormányzata még ebben az évben a besenyői vállalkozók kérését is teljesíteni fogja, ott is infrastrukturális fejlesztést hajtanak majd végre.

DZsu/P.B.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: