keresés a weboldalon

Könyvhét határon túli vendégekkel

Zalaegerszeg címer
Hírek

Könyvhét határon túli vendégekkel

2010 június 06 - vasárnap
A zalaegerszegi ünnepi könyvhét a határon túli magyar irodalmi élet képviselőit is vendégei között köszönthette. Így június 2-án a József Attila Városi Könyvtárban mutatta be a Muratáj című folyóiratot Bencze Lajos Lendván élő költő.

Az est első felében az Énekmondó együttes adott rövid koncertet Bencze Lajos megzenésített verseiből, melyet az ez év februárjában kiadott Pannon Lant II. című CD-jükről válogattak. A költővel Szemes Péter, a Pannon Tükör főszerkesztő-helyettese beszélgetett.

Ennek kapcsán Bencze Lajos bemutatta az először 1988 – ban kiadott Muratáj folyóiratot, mely azóta évente néhány számban jelent meg, több száz oldalon. Főként a környékbeli írók, költők műveit, illetve művészeti, társadalomtudományi, kritikai aktualitásokat, tanulmányokat tartalmaz.

Bencze Lajos köszönetét fejezte ki az anyaországbeli magyaroknak a segítségért, a határon átnyúló szellemi sugárzásért, mely leállíthatatlan és nagy jelentősége van a szlovéniai magyarság kulturális életében, fogalmazott a költő.

(Zala-Lap, b. k.)

Tartalom megosztása: