Ezt azért merem így kijelenteni, mert április 7-én, kedden, 25 francia diák érkezett Nancyból iskolánkba, így az elmúlt napokban volt alkalmam megtapasztalni. Vendégül látni őket megtiszteltetés és egyben nagy felelősség is, hiszen fontos, hogy milyen képet alkotnak országunkról. Itt tartózkodásuk alatt iskolánk gimnazistáinál szálltak meg. Nekem sajnos nem nyílt lehetőségem, hogy befogadjam egyiküket, így kevesebb időt töltöttem velük, mint szerettem volna. A szerdai napon Budapestre látogattak el, csütörtökön pedig a Balatont csodálhatták meg.

Talán a csütörtöki volt a legmozgalmasabb nap, hiszen a kirándulásról visszatérve részt vettek az iskolánkban megrendezett népdaléneklési versenyen. Hihetetlenek voltak. Kiálltak, kihúzták magukat, mosolyogtak, és elénekelték a frissen megtanult Tavaszi szél című dalt. Ha nem a saját szememmel látom, el nem hittem volna, hogy nem magyarok. Aztán elérkezett az este, és néhányan nekivágtunk a városnak. Addigra már biztosan tudtuk, hogy a mellettünk nevetgélő – már nem is annyira idegen- idegenek tudják élvezni az életet. Bár „saját franciám” nem volt, szükség volt a viszonylag tűrhető francia nyelvtudásomra. Igen, tudom, hogy hibáztam, rosszul ejtettem ki szavakat, és nem ragoztam mindig tökéletesen. És mégsem tudok felidézni egyetlenegy olyan pillanatot sem, amikor kinevettek volna emiatt. Láttam a megkönnyebbülést és hálát a szemükben, hogy van valaki, akinek nem kell kézzel-lábbal magyarázni. Valaki, aki leegyszerűsíti a kommunikációt. Így sokkal többet tudtunk meg egymásról, egymás életmódjáról, vágyairól, céljairól. Elmondták, hogy rövid idő alatt is nagyon megszerették Magyarországot, és a búcsú gondolata elszomorítja őket. Akkor este megígérték, ha kimegyünk hozzájuk Nancyba, fergeteges bulit rendeznek a tiszteletünkre.

Pénteken városi vetélkedőt szerveztünk nekik, melyben rendkívül aktívak voltak fáradtságuk ellenére is. Az együtt töltött idő mindenképpen hasznosnak bizonyult, hiszen a jó kedv mellett sikerült egymás szókincsét is gyarapítanunk. Aztán, amikor a buszról integettek, rádöbbentem, hogy ez a kevés idő is elég volt ahhoz, hogy most űrt hagyjanak maguk után. Mindannyiunknak hiányozni fognak.

Három eseménydús nap. Szenvedély, lendület, életkedv. Hosszú ideje most éreztem először újra igazán, hogy „La vie est belle”. Köszönöm nekik!

Kiss Virág (12.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium