Egy fehér menyasszonyi ruhás, fátyolos lány zokogott a járdaszegélyen ülve. Az emberek döbbenten néztek rá, és lassan köré gyűltek, míg hirtelen abbahagyta a sírást. Felemelte fejét, felállt, felnézett a holdra és nézte. Sminkje lefolyt a sírástól. Gyönyörű volt, még kisírt szemekkel is.

Csak bámulta azt a nagy ezüst gömböt, amely éjjel uralkodik az égen. Majd újra sírni kezdett, és visszaült a járdára.

A fiatalok furcsán nézték a tragikus jelenetet, de nem tudták igazán, hogy miért sír az a szegény lány. Nem is merték megkérdezni…csak nézték, és nézték…

Egy kis idő elteltével a mennyasszony újra a holdra emelte tekintetét, de most mosolygott. Vibráló mosolya beragyogta az arcát, és az emberek felsóhajtottak a látványtól. Majd ajka megremegett, becsukta szemét, és ajkairól eltűnt a mosoly. Kezébe temette arcát, és újra felzokogott. De most hangosabban. A párok csak nézték, és egymás közt halkan suttogtak, hogy vajon mi történhetett vele?

A lány hirtelen felugrott, kezeit széttárta, arcát az ég felé fordította, forogni kezdett, és nevetett.  Könnyes szeme ragyogott a holdfényben. Gyöngéd kacagása szinte muzsikaként hallatszott az éjben. Dallamos volt, mégis nyugtalanító.

A párok egyre csak nézték a nevető, kitárt karral forgó, fehér ruhás nőt. Nem értették, mi zajlik szegény teremtés fejében. A téboly öntötte el az elméjét, vagy csak kétségbeesett? Nem tudták. A lány hirtelen abbahagyta a forgást, lenézett a holdfényben úszó ösvényre, majd lassan elindult azon. Amikor a park kijáratához ért, levette a fátylat, megrázta a haját, lustán elmosolyodott, és arra gondolt: ma is túl van egy sikeres próbán a holnapi darabhoz.

Papp Sára (10.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium