Az élmények kurta perccé sűrűsödnek. Olyan perccé, melyben annyi minden megfér békében, egymás mellett: álmos hétfők váltakoznak a pénteki napok véget érni nem akaró óráival, osztálykirándulások az otthon töltött nyárestékkel. Kellemes, olykor meg kellemetlen emlékek: színek, szagok, ízek, arcok, emberek.

Emberek, akiknek hálával, köszönettel tartozunk: szülők, nagyszülők, testvérek, barátok és végül, de nem utolsó sorban tanárok. Mindenkinek, aki valamit adott, aki azért dolgozott, izgult, aggódott, bosszankodott, hogy a szó nemes értelmében vett emberekké nőjünk. Olyanná, aki érdemes arra, hogy bosszankodjanak miatta, aggódjanak érte, legfőképpen pedig szeressék. Hiszem: a szívből jövő dolgokért nem várnak köszönetet, ám óriási hiba volna szó nélkül továbbrohanni. Olyan ez, mint mikor a legénység alig várja, hogy befusson hajójuk az áhított kikötőbe: hálát mondanak a jó szélért, a szerencséért. A következő nagy út előtt pedig pihenni, töltekezni kell. Ezek a percek, az utolsó órák számunkra is arra valók, hogy emlékezzünk és megfogalmazzuk a köszönet szavait. (Gergő)

Kedves tanítóinknak, tanárainknak köszönjük az első bátorító kézfogást. Megtanították, hogyan üljünk a padban, miképpen figyeljünk. Türelemmel, odaadással vezettek minket új ismeretek felé. Egyre többet merítettünk a tudás kútjából, közben felcseperedtünk. Már nem a félénk, hanem az olykor féktelen gyermek kezét kellett fogniuk, s ezért sokszor vállrándítás, szájhúzogatás volt a válasz. Maradjon meg emlékezetükben a mégis több szép pillanat, a tanórák, közös farsangi fellépések, kirándulások, versenyek izgalma, élményei. Köszönjük kedves osztályfőnökünk, Marianna néni! Köszönjük többi tanárunk munkáját! Fájó, de két tanárnőnktől tavasszal vettünk végső búcsút. Éva néni, Erika néni emlékét megőrizzük! Köszönünk ezernyi apró mozdulatot, mosolyt, vállveregetést, amelyek segítettek, hogy idáig jussunk. (Bianka)

Drága Szüleink, Nektek köszönjük a szeretetet, amellyel születésünk óta elhalmoztok bennünket. A jövőben – lehet, nem mutatjuk – mégis, még inkább szükségünk lesz erre. Kisgyerekként dédelgettetek minket, az első lépéseknél óvó, féltő büszkeséggel néztetek ránk. Köszönöm, hogy megértettetek, segítettetek, törődtetek velem. Meghálálni mindezt egy élet kevés lesz – látom már. Köszönöm, Apa, hogy mindig megnevettetsz! Anya, neked azt, hogy sosem kételkedtél bennem!

Az elmúlt néhány évben rengeteget tanultunk, és ez nem csupán a könyvekben lévő anyagra vonatkozik: sokat lestünk el a felnőttektől az élet dolgairól. Jutott idő kötetlen beszélgetésekre is (köszönjük, Jutka néni! ). Mert kellenek a tanácsok, a figyelmeztetés, az odafigyelés, ha néha nem is örülünk neki. De legfőképpen kell a szeretet! Nagy erőpróbák előtt állunk, melyekhez szükségünk lesz ezekre, és szüleink, rokonaink, barátaink megértésére is. (Dzsenifer)

„ Menni kell, mert az élet is megy tovább
Fájó szívvel búcsúzom hű cimborák
Most fel kell, hogy bontsam régi poros vitorlám
De tudnod kell, egyszer újra eljövök hozzád,
Drága iskolám.

A búcsúzó nyolcadikosok nevében

Gróf Bianka, Kulcsár Dzsenifer és Gaál Gergely 8.b
Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola