Nemzeti ünnep – Zalaegerszegen a hagyományok szerint emlékeztek

Zalaegerszeg címer
Hírek

Nemzeti ünnep – Zalaegerszegen a hagyományok szerint emlékeztek

2026 március 16 - hétfő

Zalaegerszegen is megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójáról. Az ünnepségsorozat hagyományosan Deák Ferenc szobránál kezdődött.

A Himnusz ezúttal Debrei Zsuzsanna, a Hevesi Sándor Színház színművésze előadásában szólalt meg, majd ifj. Horváth Károly és tanítványai adtak műsort. A 178 évvel ezelőtti történéseket Kiss Gábor főkönyvtáros idézte fel. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár nyugalmazott igazgatója a magyarság legszebb ünnepének nevezte március 15-ét. Külön kitért a zalai eseményekre, méltatta Deák Ferenc közreműködését, majd arra emlékeztetett, hogy évtizedekig nem lehetett ünnepelni a 48-as hősöket.

Csány László 1931-ben emelt szobránál a Zalai Táncegyüttes műsora köszöntötte a résztvevőket, majd Szilasi Gábor lépett a mikrofonhoz. Az észak-zalai térség miniszteri biztosa a legalapvetőbb emberi jognak nevezte a szabadságot, melynek kivívására mindig készen állt a nemzet.

Szilasi Gábor hozzátette: a világot, s benne a hazánkat érintő nagy kérdéseket illetően gondolkodhatunk eltérő módon, lehetnek köztünk véleménykülönbségek, a nemzet iránti hűségben azonban nincs helye különbségnek.

Kovács Virág, a Hevesi Sándor Színház színművésze Arany János sorait énekelte, majd az ünnepség koszorúzással zárult.

F.M./G.Zs.

Képgaléria

További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: