keresés a weboldalon

Nemzetközi makett verseny és kiállítás

Zalaegerszeg címer
Hírek

Nemzetközi makett verseny és kiállítás

2016 augusztus 19 - péntek
Nemzeti ünnepünk hétvégéjén rendezik meg a WOLFPACK 2016 nemzetközi makett versenyt és kiállítást az Apáczai János Művelődési Központban. A hosszú és tartalmas múltra visszatekintő rendezvény immár fontos állomása az ország makettel foglalkozó közösségeinek.

A hazai műhelyek, alkotók mellett a határon túlról Horvátországból és Szlovéniából is érkeznek kiállítók és versenyzők. Szekér Géza főszervező társaival együtt, minden évben érdekes témákat talál ki a makett versenyre, hogy a látogatóknak évről-évre változatos élményben legyen részük:

-Három témakört külön kiemeltünk a szokványos kategóriákból. Bízunk benne, hogy a STAR WARS rajongókat rengeteg, a filmekhez köthető munkával lepik meg a versenyzők. A modern háborúk méltatlanul háttérbe szoruló, de elengedhetetlen páncélos szállító harcjárműveit a második kiemelt kategórián keresztül szeretnénk jobban megismertetni a látogatókkal. Sokak számára már unalmas lehet a sok-sok amerikai, német vagy szovjet/orosz felségjelzésű repülőgépek látványa, ezért a harmadik kiemelt kategóriánkkal a keleti légierők egzotikus példányaira irányítjuk a figyelmet – tájékoztatott a szervező.

Szekér Géza elmondta továbbá, hogy a kiállított maketteken kívül igyekeznek további érdekes látnivalókkal és bemutatókkal színesíteni a programot, hogy az ide látogató családok minden tagjának emlékezetes maradjon a hétvége.

A programlista tartalmaz kutyás és airsoft fegyveres bemutatókat, eredeti veterán amerikai és európai autók bemutatóját, MATCHBOX modell autók gyűjteményének bemutatóját. A Stratégiai Terepasztalos Játék Klub Hévízről a „wargamereket” várják bemutatójukra és egy külön kis figurafestő versenyre, amelyet hagyományteremtő szándékkal idén rendezünk meg először. Vasútmodellek szintén a látnivalókat gyarapítják majd.

Nem maradhat el a makett börze sem, hiszen a makett verseny egyben ideális lehetőség az új, összeépítésre váró készletek beszerzésére éppúgy, mint az összeépítéshez, festéshez elengedhetetlenül szükséges eszközök, segédanyagok megvásárlásához.

A belépés és a makett versenyen való részvétel augusztus 20-21-én is ingyenes.

-i-

Tartalom megosztása: