– A prózai alakításokra is ugyanolyan lelkesedéssel készül?
– Természetesen. Nem vetek meg más műfajokat, és a szerepeket sem osztom fel nagyságuk szerint. A társulat számos tagja is így van ezzel. Ez a hozzáállás jól megmutatkozott a III. Richárdban, ahol karakterszerepet játszottam. A darabban másokkal egyetemben olyan háttérmunkát végeztünk el, amely hangsúlyossá tette a főbb alakításokat. A Villa Negra zenés komédiában is kisebb szerep jutott: alig húsz perc, két nevetés és persze háttérmunka. Sokunk számára kedvesen nosztalgikus volt újból úttörőként viselkedni, és énekelni a régi dalokat. Lelkesedésünket először nem is értették fiatalabb kollégáink a próbákon.

– Mit szól a negyedik közönségdíjhoz?
– Nagyon jólesett az ismételt megtiszteltetés, mert úgy vélem, a nézők visszajelzése rendkívül fontos számomra és a társulat számára egyaránt. Egy színi társulatnak azonban kettős feladata van, a közönség ízlésének, igényének teljesítése mellett a szakma felé is kell bizonyítania. Ez utóbbit szolgálta az elmúlt évadban a III. Richárd – s jövőre a Hamlet -, amely a közönség szempontjából is sikeres volt, mert senki sem nyilatkozott róla közönnyel. A negatív vélemény ugyanis legalább olyan értékes, mint a dicséret, mert jelzi, a darab megérintette nézőjét.

– A közönség kedvenceként már két éve az Anconai szerelmesek viszi a prímet.
– Mégpedig annyira, hogy a Kvártélyház idei műsorába ismételten felkerült. A nézők nagyon szeretik, mert könnyed és szórakoztató. Részben számunkra is, mert élvezzük szerepeinket és egymás játékát, ugyanakkor rendkívül kemény munka áll mögötte a stáb részéről. A telt ház azonban minden fáradságot megér.

– Hasonló siker vár a Padlásra is?
– Az első bemutatókból ítélve, úgy vélem, igen. Presser Gábor és Sztevanovity Dusán idén húszéves musicalje ugyanis minden korosztályt megmozgat. Akik mások mellett e két előadóművész dalain nőttek fel, nosztalgiából látogatnak el az előadásra. Ugyanakkor fiaik és lányaik is eljönnek, mert kíváncsiak azokra az életérzésekre, amelyek szüleiket fűtötték egykor.

Igaz, a régi rendszerhez szól az üzenete, de olyan morális alapigazságokat is megénekel, mint a Fényévtávolság című dalban: hiába „ott a tenger, itt az én hajóm” üzenete. Vagyis az ember ott igyekezzen jól csinálni dolgát, ahová a sors helyezte. A Rádiós szerepét alakítom a darabban, amelyet rendezője nem igazán formált komolyra. Azt szeretnénk inkább, hogy a közönség szórakozzon rajta, merengjen el a dalokon, és olvassa ki saját üzenetét a sorok között.

– A színészi munka és a falunapi rendezvények szórakoztató fellépései hogyan illeszthetők össze?
– Összeegyeztethetőek, mert a feladat hasonló, próbálni kell, és felkészülten fellépni, hogy az előadás megelégedésére szolgáljon a közönségnek. De a dolog arról is szól, hogy a színész pénzt keres, kiegészíti a fizetését. A színészet manapság nem egy biztos szakma, az állandó formában tartás mellett folyamatosan újítani is kell. Ezért is igyekszem a realitások talaján maradni.

– Szorosnak ígérkezik a nyár, jut-e idő pihenésre?
– Alig, de nem múlhat el nélküle. Idén Debrecenbe és a Hortobágyra készülök. Balatoni gyerekként – Keszthelyen születtem – a strandolás, a víz sokat jelent, de az igazi feltöltődést egy más táji és szellemiségű környezet hozza meg számomra. (Zala-Lap Kft., A. L.)