keresés a weboldalon

Nyugdíjas szabadegyetem indul Zalaegerszegen (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Nyugdíjas szabadegyetem indul Zalaegerszegen (Videó)

2015 április 08 - szerda
Szabadegyetem indul nyugdíjasoknak Zalaegerszegen. A szerveződés célja, hogy igényes szórakozást kínáljanak az idősebb korosztálynak. Az érdeklődők irodalmi, képzőművészeti, zenei és ismeretterjesztő előadásokon vehetnek részt a Budapesti Gazdasági Főiskolán. A kezdeményezést a városvezetők is támogatják. A részletekről szerdán számoltak be az újságíróknak.

Az örök ifjúság titka a szellemi aktivitásban rejlik. Ezért fontos, hogy az idősek megfelelő képzéseken vehessenek rész. Erre eddig is volt lehetőség Zalaegerszegen, de mostantól a nyugdíjasok intézményi keretek között, a gazdasági főiskolán tanulhatnak. A képzés célja sokrétű – hangsúlyozta Boda László, a Zala Megyei Idősügyi Tanács elnöke.

Zalaegerszeg önkormányzata külön figyelmet fordít a szépkorúakra. Ezt példázza egyebek mellett, hogy új otthont létesítenek a nyugdíjasoknak, az egykori Pais iskola helyén. Megalkották az idősügyi tanácsot, illetve hogy ennek a generációnak évente rendeznek több hetes programsorozatot a városban – mondta el a sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán, a város polgármestere.

A szabadegyetem április 22-én indul. Az érdeklődőket 14 órára várják az Infocentrum épületébe. Ekkor tartják az első előadásokat is. A résztvevők sok más mellett a város fejlesztési terveiről és az idősek jogairól hallhatnak majd bővebben. Feltétel, hogy a jelentkezők betöltsék az 55. életévüket.

M.Zs./N.G.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: