Sokan kérdezték az utóbbi időben Nemes László festőművészt, hogy miért fordult ilyen intenzíven a női test felé. Önmagyarázatra nincs szükség, a válasz egyszerű, az életet próbálta érteni és ábrázolni a művész. A mai korban meg amúgy is mindenhol ott van a nő: plakátokon, magazinokban, tévéműsorokban. Miért ne kerülhetne hát, egy kicsit más módon – töredékesen, ám a maga teljes valójában, mesterien megmunkálva – a vászonra is.

A „Nemes-akt” szeretett hely. Ahogy dr. Hagymás István, a festő barátja látja, férfiszívekhez nőtt kedves tartomány. A meztelen női test képe már születéskor egy életre beleivódik az emberbe, s a művész mikor aktot fest, ennek az emlékezésnek áldoz. Nemes László képei megdobogtatják a „hiú hímszíveket”, annál is inkább, mert a nők lehunyt szeme mögött ott rejlik a vágy, várják a férfiak jöttét.

Mit is lehet mondani a nőről? Teszi fel a kérdést Lehota M. János esztéta, akinek szintén a nő a kutatási területe, az irodalmi munkásságában. Nemes nőit összeveti Madách Évájával, akit tévesen gondol sok irodalmi elemző negatív jelenségnek. Pedig csak az istennélküli férfi álmában jelenik így meg. A „kisbetűs nő” a férfi nyelve által változik, s a férfi ad neki szerepet. Nemes László azonban nem azt a nőt festi meg, akit a férfi hoz létre, és nem tud a saját nyelvén megszólalni. Az aktok a termékeny nőt, az örök nőt jelenítik meg, aki végül kinyitja a végtelent, és visszavezeti a férfit az Istenhez. Ő „nagybetűs nő”, a sokszínűség – József Attilát idézve -, aki képes pillantásával világokat teremteni a lehetőségek végtelen vizéből. A Nő-Anya-Lány egységet sugallja a művész, s bármilyen töredékesen ábrázol is, a harmóniát és a teremtés feszültsége utáni nyugalmat fejezi ki. S a férfi is csak általa lehet azzá, ami. (Zala-Lap Kft., P. P. Z. A.)