Első óra utáni szünetben izgatottan vártuk a „fellépést”. Szerettük volna megidézni diáktársaink számára a forradalom kitörésének örömteli pillanatait, a szabadságharc napjait. Kívántuk, hogy értsék: miért is volt fontos a forradalom az akkori emberek számára.

 

 

Meghitt hangulatban zajlott az ünnepi műsor. A versek, zenei betétek, rövid eseménybemutatók hatással voltak a közönségre-ránk szintén. Szereplőként úgy érezzük, az izgalom, a heves szívdobogás ellenére sikerült beleélni magunkat a „pesti srácok”, a névtelen hősök szerepébe. Általunk átélhette a diákság a résztvevők érzéseit, forradalom iránti szenvedélyüket. Hangsúlyoztuk: a forradalom kirobbantásában központi szerep jutott a magyar ifjúságnak.

 

 

Hazánk függetlenséget, önállóságot akart, s Nagy Imrét vezetőnek. Sztálin szobrának ledöntésével az indulatok elszabadultak. A forradalmi tömeg követeléseit a Rádió székházában akarta beolvastatni. A hatalmon lévő erők a „nagy testvér”, a Szovjetunió segítségét kérték. A megfélemlítés taktikája nem vált be. A szabadságért küzdők még elszántabbá váltak. A túlerővel szemben azonban elkerülhetetlen volt a bukás,majd a megtorlás.

 

 

Büszkeséggel tölt el minket a tudat: olyan nemzet gyermekei vagyunk, akiknek ősei közt voltak, akik  „nem beszéltek, nem szavaltak, csak készültek, éheztek, dolgoztak, harcoltak és meghaltak.” Nem voltak nagy emberek, „csak halálba menő 14-20 éves gyerekek, akik nekimentek felborítani a hegyet, megfordítani a történelmet…”.Égjen emlékükre gyertya, mécses, konduljon harang.

 

 

„… örökké élnek az örökkévalóságban és a nemzet szívében.”