2015.05.09-re, szombatra esett az indulás napja. Reggel korán kellett kelnünk, hogy odaérjünk időre, de megvigasztalt minket az a tudat, hogy nemsokára olyan helyeken járhatunk, amelyeken egyszer őseink harcoltak. Egész délelőtt utaztunk, énekeltünk, zajongtunk. Összetartó osztály lettünk pont az utolsó évünkre. Kicsit szomorú vagyok, ha belegondolok, jövő szeptemberben már nem ezzel az osztállyal találkozok. De most még együtt vagyunk, ki kell élvezni a pillanatot.

Utazásunk első állomása Trieszt volt. Megálltunk a tengerparton fotózkodni, és leírhatatlan érzés volt, ahogy még a reggeli hidegből az olasz mediterrán forróságba érkeztünk. Ezután Szlovéniában folytattuk utunkat. A Skocjani-barlangban gyönyörű cseppkőoszlopokat láthattunk, és szédítő magasságokban mentünk a függőhidakon. Innen kissé lefáradva haladtunk tovább a foglianoi haditemetőbe. Itt méltó tisztelettel és elismeréssel adóztunk elesett magyar hőseinknek, akik sokat tettek országunkért, hiszen életüket áldozták érte. Koszorúzást és éneklést követően felmentünk a doberdói Nagy Hegyre. Az idő kezdett rosszra fordulni, de ez nem akadályozott meg minket abban, hogy beálljunk a lövészárkokba, vagy hogy fényképezkedjünk a helyi rendőrökkel. Itt is koszorúztunk, majd a Magyar Kápolna felé vettük az irányt. Elkezdett esni az eső, így gyorsan visszarohantunk a buszhoz, miután a kis kápolnánál is kifejeztük tiszteletünket, és együtt elénekeltük a Himnuszt. Már beesteledett, mikorra elértük Goriziát, a szálláshelyünket. A kulcsok kiosztása után elfoglalhattuk szobáinkat, amelyek 2 és 3 ágyasak voltak. Én Horváth Jankával és Hári Patríciával kerültem egy szobába. Később átjöttek a szobánkba a többiek is játszani, így 17-en lettünk a szobában. Olyan 11 óra körül Csaba bácsi bejött szólni, hogy menjünk aludni, és ezt mi teljesen elfogadtuk.

Másnap reggel 6-7 óra között keltünk fel, összepakoltunk és elindultunk a javorcai Szentlélek Kápolnához a hegyek közé. Útközben az Isonzó folyó völgyében mentünk. Az idegenvezető sok mindent elmondott. Egy kis városban le kellett szállnunk a buszról, és átültünk 2 kisbuszba, amik felvittek minket az út egy részéig, onnan pedig gyalog kellett feljutnunk a kápolnáig. Nagyon magasra kapaszkodtunk fel, és a kedves helybeli idegenvezető bemutatta nekünk a templomot. Innen a hegy tövében levő bunkerbe mentünk, ahol a felnőttek ijesztgettek bennünket, és sötétben kellett eljutni a kijáratig. Fáradtan és izzadtan indultunk visszafele a kisbuszokkal a városba, ahol kaptunk egy kis szabadidőt, vehettünk fagyit. Folytattuk utunkat a hegyek között, és kb. 3 óra után meg is érkeztünk a Vindgar-szoroshoz, ahol lépcsőkön kellett átmenni a szoros egyik partjától a másikig. Ez kb. másfél órát vett igénybe, de gyönyörű hely volt, így röpke pillanatnak éreztük az időt. És utazásunk utolsó helyére érkeztünk, egy órával a Vindgar-szoros után, a szépséges Bled városába és a híres bledi tóhoz. Itt egy órát kaptunk körülnézni, vásárolni, fotózni. Este 6 óra körül indultunk Bledből hazafele, az út első felében filmet néztünk, beszélgettünk, de leginkább aludtunk. A sok túra, kevés pihenés és a meleg idő eléggé lefárasztott és megterhelt minket. De az út második felében, olyan 8-9 óra körül visszatért belénk az erő, és együtt énekeltünk rengeteg dalt. Este 10 órára értünk haza. A szüleink már vártak minket, és elkezdődhetett a véget nem érő élménybeszámoló.

Ez az osztálykirándulás tökéletes volt. Együtt volt az osztály, összetartó közösség lettünk. Sajnálom, hogy ez az utolsó közös osztálykirándulásunk volt, de boldog szívvel gondolok mindig vissza ezekre a napokra. És dédapáinkra, akik vérüket és életüket áldozták a magyar hazáért.

Belléncs Fanni (8.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium