keresés a weboldalon

Zalaegerszeg

Özönvíz után hengerelt a ZTE FC

Zalaegerszeg címer
Hírek

Özönvíz után hengerelt a ZTE FC

2016 június 08 - szerda
Győzelemmel búcsúzott a 2015/2016-os NB II-es labdarúgó szezontól a ZTE FC csapata. A záró forduló alkalmával családi napot szervezett a kék-fehér klub, melyen három korosztályban utánpótlás tornát rendeztek.

A jó hangulatú rendezvények a hirtelen lezúduló özönvízszerű eső vetett véget. Ugyancsak az eső szakította félbe a Zala Megye Kupa döntőjét, a Csács NSE – Zalakomár mérkőzést. Ennek újrajátszásáról a szövetség versenybizottsága döntött és a találkozót pénteken játsszák a felek. Kétségessé vált a ZTE FC- Ajka FC találkozó megrendezése is, de fél óra késéssel elkezdődhetett a mérkőzés. A ZTE FC csapat úgy léphetet pályára, hogy már tudták a feljutás nem lehetséges a számukra, mert a Mezőkövesd ekkortájt már 3-0-ra vezetett. Az első félidőben csak a 45. percben sikerült feltörniük az Ajka védekezését, Daru jókor talált a kapuba. Fordulás után beindult a ZTE gólgyártás, Daru mesterhármasával, Bedi és Városi góljaival 5:0-ra nyert a ZTE és a bronzéremmel vigasztalódhatott. Daru Bence 22 találatával, gólkirályként fejezte be a szezont és megtartása nem lesz könnyű a vezetőknek. Ágoston Zoltán klubigazgató a ZTE FC hivatalos oldalán tekintett vissza az elmúlt szezonra. Mindenek előtt köszönetet mondott a szurkolóknak, a vezetőknek és támogatóknak, hogy a csapat mellett voltak egész évben. Csalódottságának adott hangot az oldalon, hiszen jövőre is a másodosztályban kell megkezdeniük a bajnoki szereplést. Hangsúlyozta, hogy elkövettek néhány hibát, melyek miatt nagy árat fizettek,

-Nagyon sokat tanultunk ebből az évből és ezen tapasztalatokat a jövőben a javunkra fordítjuk, nem fogjuk ugyanazokat a hibákat még egyszer elkövetni- mondta a vezető.

Az ősszel Csank János vezetésével megszilárdított csapat jó eséllyel várhatta folytatást. Sajnos az eredmények nem úgy jötek, ahogy kellett volna és így a hajrában változtatásra volt szüksége a klubnak. Az átmenetileg hat hétre megbízott szakmai stáb, Mihalecz István vezetésével teljes mértékben azt a hatást gyakorolta a keretre és azt az eredményt érte el ebben az időszakban, amit szerettek volna. Két pont hiányzott a végén! A klubigazgató a folytatásról csak annyit közölt, hogy folynak a megbeszélések egyeztetések. Az első és legfontosabb a terveink kialakításakor, hogy Balaicz Zoltán polgármester és Végh Gábor tulajdonosok továbbra is kitartanak a csapat mellett, nem csökkent az elkötelezettségük, sőt új tervekkel elszántsággal folytatják a munkát. A csapat két hetes szünetre megy és június 27-én kezdik majd meg a felkészülést a következő szezonra. Július 30-án már az első bajnoki mérkőzéssel kezdődik a 2016-2017-es szezon.

-i-

Tartalom megosztása: