Eljött a kiállítás napja. Én több barátommal együtt érkeztem, a többi osztálytársunkkal pedig az épület előtt találkoztunk. Megvettük a jegyeket, és elindultunk körülnézni. Nekem nem volt sok kedvem az egészhez, csak gyorsan túl szerettem volna lenni rajta. Megálltam egy tábla előtt, amin képek is voltak, és elkezdtem olvasgatni. Olyan ismerősnek tűnt, és ahogy elgondolkoztam a szövegen, rájöttem, hogy amikor a mamához szoktam menni látogatóba, és sokat beszélgettünk a régi időkről, ő is ilyen történeteket szokott nekem mesélni, hogy régen, „amikor ő fiatal volt”, hogyan éltek, mivel foglalkoztak, milyen szokások voltak. Ezek után sokkal jobban elkezdett érdekelni a kiállítás. Ahogy haladtunk tovább, sajnos nem csak kellemes dolgok voltak megemlítve, voltak elszomorító dolgok is. Annak az időszaknak is megvoltak a maga rossz dolgai.

Az volt jó abban a kiállításban, hogy nem csak unalmas szövegek voltak benne, hanem olyan dolgok, amik érthetőek voltak, és volt interaktív része is. Ami a legfontosabb szerintem, hogy a mai generáció számára is érdekes volt. A szervezők amennyire csak tudtak, olyan tárgyakat állítottak ki, amik még számunkra is nagyon ismerősek voltak, például ha ellátogatunk a nagyszüleinkhez, esetleg még láthatunk olyan bútorokat és olyan tárgyakat, amik az ő számukra naponta használatos tárgyak.

A végén, ahhoz képest, hogy nagyon nem volt kedvem hozzá, boldog voltam, és jól éreztem magam, és nem bántam meg, hogy elmentem. És örülök annak, hogy ilyen élményben lehetett részem.

Farkas Mónika (12.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium