keresés a weboldalon

Sajtófotó kiállítás – negyedszer is

Zalaegerszeg címer
Hírek

Sajtófotó kiállítás – negyedszer is

2014 január 31 - péntek
Január 24-én, pénteken délután immár negyedik alkalommal nyílt meg Zalaegerszegen a Sajtófotó Kiállítás. Ezúttal is a megnyitó napján esett le a hó…
A tárlat Katona Tibor, Ohr Tibor, Pezzetta Umberto, Seres Péter és Varga György munkáiból állt össze. Az alkotókat képeik jellemzik leginkább, de én azért faggattam is őket egy kicsit.

Mit gondol, miért van ekkora sikere ennek a már hagyományosnak számító kiállításnak?

Katona Tibor szerint egyrészt azért, mert öt alkotó állít ki. Ez pedig máris öt, különböző nézőpontból mutatja meg az eseményeket. Másrészt kétségtelen a legnagyobb közösségi oldal vonzása, ahol szintén hirdették a tárlatot.

Ohr Tibor azt mondja: itt olyan képekkel is találkozhat a látogató, amelyek az újságokba nem kerültek bele.

Seres Péter a megnyitón említette: az övéké már a negyedik fotókiállítás ebben a hónapban Zalaegerszegen. Következtetése szerint tehát maguk a fotótárlatok sikeresek, népszerűek manapság.

Melyik a kedvenc fényképe a kiállításról?

Katona Tibor tudja, hogy ilyenkor saját művet nem illik ugyan mondani – mégis azt választotta, amin kisfia is szerepel.

Pezzetta Umberto osztja e vélekedést, mégsem tudott kedvencet választani a sok jó fotó közül.

Seres Péter sajátjai közül az „Egy görbe este” című alkotását említette, de Umberto és Katona Tibor fotói közül is nevezett meg neki tetszőket.

Megkértem a kiállítókat, meséljenek a kezdetekről. Hogyan kerültek kapcsolatba a fényképezéssel? S miért épp a sajtófotózás lett a „befutó”?  

Katona Tibor 1999-ben kezdett el külsősként dolgozni a Zalai Hírlapnál, s azóta is hűségesen,színvonalasan végzi munkáját.

Pezzetta Umberto szellemesen fogalmazott: „A véletlennek köszönhetem, hogy fényképezek, de az, hogy én fényképezek, az nem véletlen.” Mindig volt benne önkifejezési vágy, ezt hol versek és novellák írásában, hol festésben – rajzolásban élte ki. Aztán elkezdett fotózni. „Ebben olyan eszközre találtam, amit teljesen én uralok, s kiteljesedhetek általa.”

Ohr Tibor eredetileg rendszergazdaként dolgozott. A sajtóval a szombathelyi tévénél találkozott. „Megbíztak egy munkával – teljesen beleszerettem, s hosszú ideje folyamatosan csinálom.”

Seres  Péter: „ 94-ben én nem a sajtófotózást, hanem magát a sajtót választottam. Újságot írtam, szerkesztettem és fotóztam. Mindmáig életem részei ezek a tevékenységek is, csakúgy, mint a fotózás.”
 
A kiállítás főszervezőjét, Seres Pétert arról is kérdeztem: hogyan, honnan jött az ötlet egy ilyen bemutatkozáshoz?

„Négy évvel ezelőtt láttam meg az Országos Sajtófotó Pályázat felhívását. Felvetettem Umbertonak: mi, egerszegiek is létrehozhatnánk hasonló kiállítást – egyből „igen” volt a válasz. Szerencsére a megfelelő anyagi hátteret is tudtuk biztosítani.”

Végül fontosnak tartottam azt is, hogy az első látogatókat megkérdezzem benyomásaikról.

Íme, két vélemény:

„Szerintem az idei kiállítás minden eddiginél színvonalasabb! Ötletesnek tartom, ahogy Varga György két képét – a szarvasbika és a mentőautó karambolozásáról – letakarták, hogy kisgyerekek ne lássák.

„Kedvenc képem Pezzetta Umberto „Kint, a zöldben” című munkája.”

Aki ellátogat a Hevesi Sándor Színház aulájába, az utóbb említett alkotást is megcsodálhatja, sok másikkal együtt. Saját kedvencet is választhat, hisz a fotó szubjektív műfaj. A szervezőknek, támogatóknak köszönhetően pedig az élményt – kis füzet formájában – zsebre is tehetjük!

Bőke  Norman  7.c
Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola

 

Tartalom megosztása: