keresés a weboldalon

Zalaegerszeg

Salgótarjánban lehet NB I-es a Göcsej SK női futsal csapata

Zalaegerszeg címer
Hírek

Salgótarjánban lehet NB I-es a Göcsej SK női futsal csapata

2016 június 08 - szerda
Sűrű hétvégéje volt a Göcsej SK női futsalosainak, hiszen két napon belül két nagyon fontos mérkőzést kellett megvívniuk. Mondhatjuk, hogy egyik szemük sír a másik nevet. A női futsal NB II bajnoki döntőjének második mérkőzésén a Gyulai Amazonokkal játszott Halmos Máté együttese.

A találkozó tétje az első osztályba kerülés mellett az NB II bajnoka cím megszerzése volt. Az első találkozón a gyulaiak nyertek 3-2-re. A mérkőzés elején gyorsan vezetést szerzett a hazai csapat és a félidő hajrájában már 3-1.re is vezettek. A vendégek nem adták könnyen magukat és a félidőre kiegyenlítettek. A második játékrész elején a Gyula irányított és kétszer is vezetést szereztek. Az utolsó öt percre felpörgött a találkozó. A Göcsej előbb Orbán révén egyenlített, majd fél perccel később a kiváló játékos újabb találatával már a hazaiak vezettek. A hátralévő időben egyetlen gól kellett volna a hazaiaknak az üdvösséghez, de ezt sajnos nem sikerült megszerezniük, pedig bőven volt rá lehetőségük. A gyulaiak állták a zalai rohamokat és végül idegenben lőtt góllal, de ők örülhettek az első osztályba jutásnak és a bajnoki aranyéremnek. A Göcsej SK-nak pedig maradt az osztályozó mérkőzés a salgótarjáni Skorpió SE ellen. A mérkőzés pályaválasztója a zalai csapat lett és így már szombaton egymásnak feszültek a csapatok. A fáradtan kezdő hazaiak ellen már a 2. percben vezetést szereztek a vendégek. A Göcsej lassan ébredt, de a félidő hajrájára megfordította a találkozót. A nagyszünete mégis 2-2-es döntetlennel mehettek a csapatok. A második játékrészben a hazaiak irányítottak, a vendégek pedig a biztos védekezés mellett a kontráikban bíztak. A Göcsej nagyon akart és próbálta gyorsítani a játékot. A félidő felénél kiszakadt a zalai gólzsák és a lányokban felszabadult a csütörtöki mérkőzés kudarca. Orbán Szandra gólerős játékának köszönhetően tíz perc alatt hatszor zörgették meg a salgótarjániak hálóját és 8-2-re megnyerték az első találkozót.

-Egy lépésre vagyunk az álmainktól, azaz a z NB I-től. A visszavágón nem lesz könnyű dolgunk, de bízunk magunkban és szeretnénk az első osztályba jutni- nyilatkozott Halmos Máté vezetőedző.

A lányok tehát gólerős játékkal nagy lépést tettek a feljutás felé. A visszavágót szombaton rendezik Salgótarjánban.

-i-

Tartalom megosztása: