A búcsúzás mindig is nehéz, legyen szó szerelemről, vagy a mi esetünkben elköszönni az osztályközösségtől (az osztálytól, amely 4 év alatt egy kis családdá formálódott). Sosem volt könnyű a megszokottat új dolgokra cserélni, a kényelmeset pedig a bizonytalanra. Mindannyian félve nézünk előre és készülünk egy másik útra lépni. A szalagavató pont ettől szép. Segít az elengedésben, és jelzi, hogy diákéveink véget értek. Már többé nem vagyunk azok a gyerekek, akik meglepődve léptek be először az iskola kapuján.

De eljött a nap! Mindenki a legszebb akart lenni. És ez így is volt, bármerre nézett az ember, szebbnél szebb sminkeket és hajakat látott. Csodálatosan nézett ki az összes végzős. Megelégedettséggel vonultunk be, hiszen mi mindent megtettünk azért, hogy tökéletessé varázsoljuk ezt a napot, amikor együtt ünnepeljük felnőtté válásunkat. A szívem hevesen vert, amikor megláttam, hogy mennyi ember jött ma el csak azért, hogy minket megnézzen, és velünk együtt örüljön. Jó érzés volt ott lenni, azt tudni viszont fájdalmas, hogy valaminek a vége felé közeledünk. A versek és a dalok még jobban tudatosították bennem a búcsúzást. A vetítést bemutatva a hangulat feloldódott, és sokan közülünk nevetésben törtünk ki, vicces képeinket látva. Éreztem, hogy hiába fejeződik be az iskola, az emlékek bennünk élnek tovább, és a képek mindig is emlékeztetni fognak minket arra, hogy igenis megérte kitartani. A szalagtűzésnél az izgalmam csak fokozódott nevem hallatán, hiszen most nekem kell menni. Az osztályfőnököm arcán látva a mosolyt, amint felé közeledtem, megnyugodtam, és tudtam, hogy nem kell semmitől félnem. Ő volt az az ember, aki ha kellett, kiállt értünk, még néha saját óráit is feláldozva hallgatta végig az osztályunk problémáit. A szalagtűzés után elénekeltük neki azt a meglepetésdalt, amire annyit készültünk, ezzel kimutatva hálánkat az odaadó munkájáért.

A műsor után következtek a táncok. Ez volt a kedvenc részem, elvégre az első bálunkról van szó. A rajtunk lévő ruha pedig megkoronázta az egészet. Eljött a mi időnk. Szépen bevonultunk a tornaterembe, és már el is kezdődött… Bárcsak újra átélhetném, amikor ott táncoltam. Annyira meseszép volt, ahogyan mindenki a hófehér ruhájában táncolt, akár a hercegnők. Büszkék voltunk magunkra, hiszen tudtuk, hogy megérte az a sok gyakorlás. Ezután a fiúk az anyukájukkal, a lányok meg az édesapjukkal táncoltak, ami szintén megható része volt a szalagavatónak.

Zárásul pedig az agapé következett, ahová szüleinket és tanárainkat is meghívtak, hogy közösen töltsünk el együtt egy kis időt. A bál vége után pedig következnek újra a tanulós, stresszes hétköznapok, mivel a tanév végén, az érettségin számot kell adnunk az eddig megszerzett tudásunkról.

„Fontold meg jól, mit kezdesz; válaszd meg az eszközöket okosságod szerint; munkálj fáradhatatlanul; s ha mindent, amit erőd s körülményed enged, megtettél: nem vádolhatod magadat, bár a kimenetel óhajtásodnak meg nem felel is.” (Kölcsey Ferenc)

Molnár Zsófia (12.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium