Szenior torna és táncterápia az Alzheimer világnapon

Zalaegerszeg címer
Hírek

Szenior torna és táncterápia az Alzheimer világnapon

2026 szeptember 21 - hétfő

Szenior tornával és táncterápiás foglalkozással várták a zalaegerszegieket az Alzheimer-világnapon. A betegséget Alois Alzheimer német orvos írta le 1906-ban, eredményeit pedig a következő évben publikálta.

A Nemzetközi Alzheimer Társaság kezdeményezésére 1994 óta szeptember 21-én világszerte a kór korai felismerésének fontosságára, valamint a betegek és családtagjaik támogatására hívják fel a figyelmet.

Nyitóbeszédében Gecse Péter alpolgármester elmondta: Zalaegerszeg önkormányzata és idősügyi tanácsa 9. éve csatlakozik a világnaphoz kapcsolódó programsorozathoz. Hozzátette, hogy a betegség a világon 80 millió, Magyarországon pedig 250-300 ezer embert érint.

A Kis-Vizslaparkban fiatalok és idősek együtt tornáztak, majd táncterápiás foglalkozáson vettek részt. A gyakorlatokat a Zalaegerszegi Gondozási Központ szakemberei és a Zalaegerszegi Képzési Központ gyógytornász hallgatói mutatták be.
A táncterapeuta szerint a mozgás fejleszti az egyensúlyérzéket és a mozgáskoordinációt, a zene pedig az emlékek felidézésében is segíthet.

A demencia elsősorban az idősebb korosztályt érinti. A rendszeres testmozgás és az egészséges életmód hozzájárulhat az agy egészségének megőrzéséhez, és csökkentheti a kockázatot. A szépkorúak az őszi hónapokban is számos program közül választhatnak: csütörtökön például a Gébárti-tó partjára szerveznek túrát.

K.I./V.S.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: