Egy napsütéses tavaszi napon – Budapest egyik forgalmas utcájában – történt velem valami. Természetesen csak a forgalmat láttam, a napsütést nem. És természetesen siettem. Aztán az átjárónál a piros lámpa megtorpantott, és akkor vettem észre őket. Tőlem nem messze egy fiatal pár állt kéz a kézben, és nevetgéltek. Egyáltalán nem illettek bele az én szürke világomba. Kis idő múlva megszólalt a lány:

• Hol van az a kávézó? Én sehol sem látom.
• Ne aggódj! – mondta a fiú. – Én sem.

A hasukat fogták a nevetéstől. Én pedig a fejemet fogtam, ugyanis a kávézó az átjáró túloldalán volt, pont szemben. A vak is láthatta – gondoltam akkor.

• Szerinted zöld van már? – kérdezte a lány.
• Nem tudom. Próbáljuk ki! – válaszolta pajkos mosollyal arcán a fiú.

A lámpa abban a pillanatban váltott, amikor leléptek a járdaszegélyről. Képtelen voltam értelmezni a szokatlan jelenetet, azonban a lány bizonytalan lépteit és a fiú sétapálcáját látva minden világossá vált: mindketten vakok voltak.

Közben én is elindultam. Nem is volt választásom. Sodort a tömeg. Vajon őket miért nem sodorja? És hogyan lehetnek egyáltalán boldogok, ha semmit sem látnak ebből a világból? Aztán én, a XXI. századi ember, kénytelen voltam a kávézó előtt megállni, mert az a kellemetlen érzés fogott el, hogy valamit elfelejtek. Valami nagyon fontosat. Egy pillanatra lecsuktam a szemem, hátha eszembe jut.

És akkor döbbentem rá: lehet, hogy pont azért boldogok, mert semmit sem látnak ebből a nyugtalan világból. Nem a szemükkel néznek, hanem a szívükkel. Így azt láthatnak, amit csak szeretnének. Erre én soha nem leszek képes, hiszen nap, mint nap látnom kell a valóságot, de ez nem jelenti azt, hogy ezentúl is szürkének kell látnom.

Amikor kinyitottam a szemem, észrevettem, hogy süt a Nap. Láttam a tömeget, ami már nem is tűnt olyan szürkének. És láttam a kávézó teraszán egy fiatal párt, amint a kávéjukat szürcsölgetik. Elég közel voltam, hogy meghalljam, amint a lány csendesen megkérdezi a fiútól:

• Szerinted sokan megbámulnak minket?
• Remélem! – válaszolta. – Mert gyönyörű vagy!

Kiss Virág (12.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Zalaegerszeg