keresés a weboldalon

Zalaegerszeg

Továbbra is a gimnázium a legnépszerűbb

Zalaegerszeg címer
Hírek

Továbbra is a gimnázium a legnépszerűbb

2004 december 14 - kedd
Az idei tanév lassan a félidejéhez érkezik, ami azt jelenti, hogy a nyolcadik osztályt végző diákoknak végleg el kell dönteniük, melyik középiskolában kívánják folytatni tanulmányaikat. Mindez nem könnyű feladat, hiszen a mostani választás akár döntően is befolyásolhatja egy-egy fiatal későbbi pályafutását.

A nyolcadikosok mellett a negyedik és a hatodik osztályosokat ugyancsak érinti a felvételi, hiszen Zalaegerszegen működik nyolc-, illetve hatosztályos gimnázium is.
– A pályaválasztás előtt álló nyolcadikos diákok gimnáziumba, szakközép, valamint szakiskolába adhatják be jelentkezésüket – fogalmazott Kalamár Gábor, a városi önkormányzat középiskolai szakreferense. – Nyolcosztályos gimnáziumi képzés a Zrínyi gimnáziumba folyik, ahol felvételi vizsga után dől el, hogy melyek azok a gyerekek, akik ebben az intézményben folytathatják tanulmányaikat. Itt tanulmányi eredmény alapján nem tudják minősíteni a nebulókat, ezért számukra külön felvételit szervez az iskola vezetése. A hatosztályos gimnáziumi osztályokban szintén felvételizni kell, így megy ez a Kölcsey és az Ady gimnáziumban is. A következő tanévben egyébként összesen három ilyen hatosztályos képzés indul a városban.
Kalamár Gábor elmondta, minden továbbtanulás előtt álló fiatalnak és szüleiknek is ajánlja a Pedagógia Intézet által kiadott könyvet, amely pontosan tartalmazza, hogy melyik iskolában milyen képzések indulnak, meddig kell jelentkezni, és mikor tartják az egyes iskolák a felvételit, mikor kerül sor a központi felvételire. Zalaegerszeg jelenleg összesen mintegy hatszáz nyolcadikos diák „koptatja az iskolapadot”, akik most állnak életük egyik fontos döntése előtt.
– A középiskolákban bőven akad hely a végzős általános iskolások számára – folytatta a középiskolai szakreferens. – Tapasztalataink azt mutatják, hogy immár évek óta a gimnáziumi osztályok iránt a legnagyobb az érdeklődés. A népszerűségi sorrendben a szakközépiskolai képzések állnak a második helyen, míg a szakiskolákban egyre kevesebb diák szeretne továbbtanulni.
– Mit kell tudni a jelentkezés feltételeiről?
– Újdonság ezen a területen nem történt az előző évek képest. Egy diák bármennyi jelentkezési lapot beadhat, az azonban fontos, hogy a fiataloknak a jelentkezési lapok mellett egy számítógépes adatlapot is ki kell tölteniük, amelyen rangsorolni kell a megjelölt intézményeket. Ezt nem árt jól átgondolni, hiszen a felvétel szempontjából nem mindegy, hogy miként rangsoroljuk az iskolákat. Általában a diákok négy, öt jelentkezési lapot szoktak kitölteni, de természetesen akadnak olyanok, akik többet, vagy kevesebbet adnak be. Azt még megemlíteném, hogy több középiskola indít úgynevezett nyelvi előkészítő osztályt, ahol a tanulók öt éves képzési idő után tesznek érettségi vizsgát. Itt a fiatalok emelt óraszámban tanulnak idegen nyelvet, ezért ezek a képzések nagy népszerűségnek örvendenek. Tanévenként körülbelül egy osztálynyi diák – 30-40 fiatal – nem nyer felvételt egyik általa megjelölt intézménybe sem.  Az általános iskolák ilyenkor jelzik nekünk, hogy kik azok a tanulók, akik nem nyert felvételt sehová, s mi – egyeztetve a középiskolákkal – a tankötelezettség miatt a fiatalokat beiskolázzuk az érdeklődési körüknek leginkább megfelelő középiskolába.
Kalamár Gábortól megtudtuk: úgynevezett kötelező felvételt biztosító iskolát is működtet a város, ahová az olyan tanulókat iskolázzák be, akik eleve ide jelentkeztek, valamint azokat, akik sehová nem nyertek felvételt. Ezek a fiatalok általában a Kinizsi és a Munkácsy iskolában kezdik meg középiskolás tanulmányaikat, de természetesen a 10. osztály után nekik is lehetőségük van arra, hogy jelentkezzenek bármilyen másfajta szakiskolai képzésre.

Tartalom megosztása: