keresés a weboldalon

Új irodába költözött a Látásfogyatékosok Egyesülete

Zalaegerszeg címer
Hírek

Új irodába költözött a Látásfogyatékosok Egyesülete

2011 szeptember 04 - vasárnap
Új helyiségbe költözött a Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi Egyesülete, az Art mozi első emeleti irodaszintjén. Ki- illetve átalakítását adományokból és önkormányzati támogatásokból sikerült megvalósítani. Az új irodát ma délelőtt adták át az egyesületnek.

A gyengénlátók egyesülete az egyik legrégebbi civil szervezet a megyében – 1957-ben alakult Nagykanizsán; a zalaegerszegi csoport 2005-ben alakult át kistérségi egyesületté. Mostani irodájuk kétszer nagyobb a korábbinál, felszereltségük pedig össze sem hasonlítható. Az új számítógépek például képesek hangosan felolvasni egy-egy szöveget.

– Ez az új iroda alkalmas arra, hogy tagjainknak színvonalas segítséget tudjunk nyújtani. A látásfogyatékosok hatékony érdekképviseletéhez elengedhetetlen, hogy egyesületünk megfelelő technikai felszereltségű helyiségben működjön- fogalmazott Jelenics Ferenc, a Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi Egyesületének elnöke.

Az új iroda a közösségi életnek is színtere lehet ezután – persze segítség nélkül nem ment volna: cégek, vállalkozások, magánemberek hoztak tárgyi vagy pénz-adományokat, és az önkormányzat is sok támogatást nyújtott.

– A hátrányos helyzetűekre, az idősekre, a szociálisan nehéz helyzetben élőkre és a fogyatékosokra egy gondoskodó városnak oda kell figyelnie. Az elmúlt években Zalaegerszeg önkormányzata bizonyította, hogy ezek az egyesületek fontosak számunkra, ahogy ezt a látásfogyatékosoknak nyújtott anyagi segítség és az új irodahelyiség biztosítása is jelzi – hangsúlyozta Balaicz Zoltán alpolgármester.

Az egyesület októberben jótékonysági estet szervez a város művészeti együtteseinek részvételével – a bevételt sorstársaik életminőségének javítására fordítják.

yr

Fotó: Seres Péter

Nézze meg a képgalériát!

Tartalom megosztása: