Nádler István a huszadik század végi magyar festészet talán legkiemelkedőbb alkotója. Életművében meghatározó jelentőségű az a problémakör, amely a geometrikus forma és a dinamikus gesztus kettősségére épül: művei középpontjában a motívum keresése és megtalálása, majd visszatérő festői gesztusokban való megformálása áll.

A kilencvenes évek végétől mostanáig készült munkáiról elmondható, hogy a képen belüli finom egyensúlyokat megteremtő erő megjelenítéseire keresnek – és találnak is – válaszokat.