Válogatás 2025-ből – Megnyílt a 16. Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítás

Zalaegerszeg címer
Hírek

Válogatás 2025-ből – Megnyílt a 16. Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítás

2026 február 23 - hétfő

Az elmúlt év legemlékezetesebb pillanatait mutatja be a 16. Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítás, amely csütörtökön nyílt a Gönczi-galériában. A tárlat Katona Tibor, Pezzetta Umberto és Seres Péter fotóriporterek fényképeiből ad válogatást.

A kiállítás nemcsak hagyománnyá, hanem az egyik legfontosabb társasági eseménnyé vált Zalaegerszegen – fogalmazott a rendezvényen résztvevő Balaicz Zoltán. A polgármester szerint ezek az alkalmak a lokálpatrióta öntudatot is erősítik.

A fotóriporterek munkáinak többsége online felületeken már megjelent, de voltak olyan képek, melyek kifejezetten a tárlatra készültek, így ezeket most először láthatta a közönség. A 2025-ös felvételekből a szakemberek maguk választották ki a bemutatásra érdemeseket.

A sajtófotó pályázatra – felnőtt és ifjúsági kategóriában – 51 nevező, több száz alkotást küldött. Újdonság idén, hogy kategóriánként az első három helyezett pénzjutalmat kapott. Tóth János közel 20 éve foglalkozik fotózással, néhány éve ő is a helyi fotóriporterek sorát erősíti. Ezúttal egy különleges sorozattal nyerte el az ítészek tetszését.

A seregszemle anyagából készült kiadványt – öt év elteltével – ismét színes formában nyomtatták. A tárlat egészen március 16-ig tekinthető meg a Gönczi-galériában.

V.D./B.P.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: