keresés a weboldalon

Városrész Napja Zalabesenyőn

Zalaegerszeg címer
Hírek

Városrész Napja Zalabesenyőn

2024 augusztus 23 - péntek

Zalabesenyő Városrész Napját ünnepelték augusztus 20-án. A Közösségi Házban kulturális és szórakoztató programokkal várták az érdeklődőket. Az eseményt szentmise előzte meg, majd a résztvevők az államalapításra emlékeztek.

Gecse Péter ünnepi beszéde után az új kenyeret Aigner Géza atya áldotta meg, amit a képviselőkkel közösen szegtek meg és osztottak szét.

A mulatságot a Szivárvány Dalkör műsora nyitotta, majd Kámán Fruzsina dalcsokrát hallhatta a közönség.

A kezdeményezés több, mint 20 éves múltra tekint vissza. Az ünnepség a helyiek számára a találkozás örömét kínálja, az újonnan betelepülteknek pedig jó lehetőség az ismerkedésre.

Az első alkalommal rendezett főzőversenyen a csapatok hagyományos magyar ételeket készítettek. A bográcsokban többféle húsból pörkölt és gulyás főtt.

A szervezők célja volt, hogy kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a számukra leginkább tetsző programot. A gyerekek kedvencének a csillámtetoválás és az ugrálóvár, míg a felnőttek számára a színpadi produkciók nyújtottak kikapcsolódási lehetőséget.

K.A./E.K.


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: