XII. alkalommal tartottak ifjúsági kerekasztal pikniket
15 éves a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal. A szerveződés – 2009-ben – azzal a céllal jött létre, hogy egy asztalhoz ültesse az ifjúsággal foglalkozó szakterületek képviselőit. Most ismét PIKNIK-re hívták tagjaikat, ahol új elnököt választottak. Ezt követően előadásokat hallhattak az online-tér veszélyeiről, a nemzetközi droglegalizációs kísérletekről, az iskolai bűnözésről, valamint az Ifjúsági Garancia Program nyújtotta lehetőségekről.
A pandémia és az energiaválság az ifjúsági kerekasztal működését is megnehezítette. Összejöveteleik elmaradtak, így a XII. Piknik elsődleges feladata a szervezeten belül szükséges változtatások végrehajtása volt. Ennek keretében új elnököt is választottak. A tagság egyöntetű döntésével a következő 3 évben Juhász Előd vezeti a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztalt.
A kerekasztalban közel 30-an dolgoznak együtt. Köztük a Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesületének elnöke.
A XII. Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal PIKNIK-re neves előadókat hívtak a mai ifjúságot érintő témákban. Klausz Melinda, az Év Marketing Nagykövete például azt taglalta, hogyan tudják megvédeni magukat a fiatalok az online térben.
F.M./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Tartalom megosztása: