keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Egyetemi Napok (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Zalaegerszegi Egyetemi Napok (Videó)

2016 április 12 - kedd
Hivatalosan is megnyitották az első Zalaegerszegi Egyetemi Napokat az Infocentrumban. Az ünnepi rendezvényt a hagyományos közgazdász délután nevű programmal kötötték egybe, melynek központi témája a siker volt. Ezen elhangzott: a ma egyetemistái a jövő szakemberei.

A megnyitó Lambertné Katona Mónika köszöntőjével kezdődött. A Budapesti Gazdasági Egyetem dékánja azt mondta: a tanulás mellett időt kell szakítani a szórakozásra is. Ezért szervezik meg évről-évre minden tavasszal a hallgatói hetet. Eddig Főiskolás Fesztiválként, ettől az évtől pedig Egyetemi Napok néven jegyzik.

Amint Vadvári Tibor alpolgármester fogalmazott, az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a fiatalokra. Támogatásukra 2007-ben létrehozták a Felsőfokú Oktatásért Közalapítványt.

A hivatalos megnyitó után Bali György, a Kemény Dénes Vezetői Akadémia trénere tartott előadást a Gazdálkodási Egyetemen. A szakember arról beszélt, mit tanulhatunk a sporttól és hogyan lehetünk olimpiai bajnokok saját vállalkozásunkban. Közben az Egészségügyi Főiskolán ma már a kikapcsolódásé volt a főszerep.

Az extrém játékok mellett a hallgatók – köztük Németh Júlia és Tóth Bettina – főzőversenyen vehettek részt.

A Zalaegerszegi Egyetemi Napok szerdán szabadtéri programokkal folytatódnak. Délután 14 órától jótékonysági futást tartanak, ami a Gazdálkodási Kar udvaráról indul. Az akcióval – melyre a helyszínen is lehet jelentkezni – a Zala Megyei Kórház onkológiai osztályának „Akarattal és Hittel” Alapítványát támogatják.

M.Zs./P.B.

Tartalom megosztása: