
Zeginfón számoltak be a közgyűlési döntésekről
42 napirendi pontot tárgyalt legutóbbi ülésén Zalaegerszeg közgyűlése. A grémium többek között a Kovács Károly szobor felállításáról, különböző támogatásokról és a gyermekvédelmi ellátásokról döntött. Határoztak még a TOP plusz program forrásainak felhasználásáról, a településrészi önkormányzatok megalakulásáról, valamint a helyi autóbusz menetrend módosításáról is.
Az elöljárók tájékoztatót hallhattak a Beszerzési Testület tavalyi működéséről. Ebből kiderült, hogy 25 önkormányzati közbeszerzésből 19-et zalai, vagy zalaegerszegi vállalkozással kötöttek. Bali Zoltán arról számolt be, hogy az ivó- és szennyvízhálózat használati díjaiból befolyt összeget, milyen felújításokra fordítják.
A közgyűlés szobrot állít Kovács Károly néhai polgármester tiszteletére. Béres János alkotása a Május 1 ligetben kap majd helyet. A sajtótájékoztatón szó volt a különböző ellátási formák összegének emeléséről is. A rendelet módosításának köszönhetően a lakásfenntartási-, a temetési-, és az átmeneti segély, valamint a gyógyszer-, a tűzifa-, és a gyermekétkeztetési támogatás összege is nő. Kiemelt terv, hogy a TOP plusz projekt részeként mintegy 750 millió forintból három önkormányzati nevelési intézményt újítanának fel.
További 5 településrészi önkormányzat megalakulásáról tárgyaltak a képviselők. A döntés ezúttal Botfát, Zalabesenyőt, Páterdombot, Alsójánkahegyet és Kertvárost érinti. Az ülésen határoztak arról is, hogy április 26-tól új helyi autóbusz menetrendet vezetnek be.
V.D./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Tartalom megosztása: