Zalaegerszeg

Hírek

Zalaegerszeg címer

Közlekedési korlátozások

A hét közepén induló munkálatok napról napra közelebb hozzák a zalaegerszegieket régi vágyuk megvalósulásához. Ha nem is lesz kifejezetten sétálóutca, a beruházás végeztével biztosan csendesebb és élhetőbb lesz a Kossuth utca mai formájánál. Mint arról lapunkban hírt adtunk, határidőre befejeződött a csatornarekonstrukció a Kossuth utca Berzsenyi és Petőfi utcák által határolt szakaszán. Az uniós forrásból megvalósított beruházást – akárcsak tavaly a Széchenyi téren – itt is a burkolat díszes helyreállítása követi. Zalaegerszeg önkormányzata 50 millió forintot áldoz a díszburkolat megépítésére, 40 millió forintba kerülnek az új díszkandeláberek, és megközelíti a 20 millió forintot a parkosítás. A rendelkezésre álló összeg sajnos csak a Berzsenyi és Kisfaludy utcák közötti szakasz megszépítésére elegendő.

(tovább…)

Kijelölt akcióterület

Tervezés alatt áll a belváros komplex rehabilitációs programja. Ennek keretében kijelölésre került a fejlesztési „akcióterület” – mondta kérdésünkre Sziráki István, a városfejlesztési és tervezési osztály vezetője.A rehabilitációra váró rész a mai belváros, illetve a száz évvel ezelőtti Zalaegerszeg területét jelenti: a Petőfi utcától a Zala folyóig, valamint a Kosztolányi utcától a Mártírok útig tartó tömböt. Ezen belül is kiemelt fontosságú a piac és környéke rekonstrukciója.

(tovább…)

Úgy, mint a többi ember

A testi, szellemi és érzékszervi fogyatékkal élők megítélése nem sokat változott: a mássághoz való viszonyulás még mindig sztereotípiákat és előítéleteket hordoz magában. Tenni kell hát ez ellen, mégpedig a társadalom érzékenységének és figyelmének növelésével – hogy ők is úgy élhessenek, mint a többi ember. E szándék hívta életre szeptember 8-9-én a sportcsarnoknál az esélyegyenlőségi hétvége programsorozatot, amelynek házigazdája Zalaegerszeg közgyűlésének nemzetközi és esélyegyenlőségi bizottsága volt a Kézenfogva Alapítvánnyal karöltve.

(tovább…)

Több góllal is megnyerhettük volna

ZTE-REAC 3-1 (2-1)Zalaegerszeg, 1000 néző. Jv.: Mészáros. Liga Kupa labdarúgó-mérkőzés.ZTE: Babalj – Dudics, Polgár, Miljatovics (Vulin), Máté – Tóth Z., Molnár B.,  Tóth N., Koplárovics (Simonfalvi) – Meye, Waltner (Balázs). Vezetőedző: Szlavko Petrovics.A 90 perc során a ZTE sok helyzetet dolgozott ki, amelyből hármat értékesítettek játékosai. Az egerszegiek újabb győzelmükkel már továbbjutottak csoportjukból a Liga Kupában. Gólszerzők: Waltner (11-esből), Meye, Tóth N., illetve Nyerges.

(tovább…)

Többen adnak nyugtát

Az elmúlt évinél kevesebb szabálytalanságra derítettek fényt, mégis nagyobb összegben szabtak ki bírságot a zalai fogyasztóvédelmi felügyelők az idegenforgalmi szezon során. Mindez elsősorban annak következménye, hogy a miniszterelnök utasítására életbe lépett a nulla tolerancia elve, azaz a kisebb „félrelépésekért” is súlyos árat kénytelenek fizetni a vendéglátósok, kereskedők.

(tovább…)

Egységes lakáskódex

A panelházak felújításának támogatási rendszeréről, valamint a lakáskódex törvénytervezet előkészítésének folyamatáról is szó esett a Magyar Ingatlangazdálkodók Szövetségének (MIGSZ) minapi zalaegerszegi programján, amelyre a nyugat-magyarországi ingatlangazdálkodó és vagyonkezelő társaságok szakembereit hívták meg.

(tovább…)

Teljes látogatási tilalom

Szeptemberben három, októberben pedig egy hétvégén nem lesz áram a zalaegerszegi kórház belső telephelyén. A teljes, illetve részleges áramszüneteket az elektromos központi főelosztó berendezés felújítása indokolja. Az új épületegyüttes üzembe helyezésével várhatóan 160 kilowattal nő az intézmény energiaszükséglete, ezért halaszthatatlan a központi kapcsoló lecserélése.

(tovább…)

A remény megmaradt

Magyarország – Bulgária 56-47 (24-12, 14-18, 10-11, 8-6)Zalaegerszeg, 1.000 néző. Női válogatott kosárlabda-mérkőzés, EB pótselejtező. Jv.: Matioli (olasz), Vovk (horvát). Magyarország: Újhelyi (2), Fegyverneky (6), Iványi (12), Béres (14), Károlyi (5/3). Csere: Császár (10), Németh (2), Honti (5/3), Cserny, Horváth Zs. Szövetségi kapitány: Bencze Tamás.Bulgária: Tomova (10), Tchirov (13/3), Yolovska (6), Topalova, Bachkova (6). Csere: Branzova (6), Petrova (4), Lazanova (4), Dimitreva.

(tovább…)

Év vendéglátóhelye 2007

Lezárult az ajánlás az „Év vendéglátóhelye 2007” versenyre. A beérkezett ajánlatok alapján az alábbi vendéglátóhelyek vehetnek részt a megmérettetésen:

(tovább…)

Keresztury Dezsőre emlékeztek

Keresztury Dezső akadémikus, irodalomtörténész születésének 103. évfordulóján emlékeztek szobra előtt az önkormányzat vezetői, egykori ismerősei, barátai. A zalaegerszegi születésű tudóst a magyar művelődéstörténet az utolsó polihisztorok egyikeként tartja számon.

(tovább…)