Szent István üzenete
Az államalapítás évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségsorozat a szokásoknak megfelelően a csácsi városrészben, Szent István szobránál vette kezdetét. Az egybegyűlteket a Városi Fúvószenekar köszöntötte, majd Herkliné Ebedli Gyöngyi, a településrész önkormányzati képviselője szólt az ünneplőkhöz. Örömmel nyugtázta, hogy hét éve látja vendégül a városrész a Szent István emlékét őrzőket, 2000 őszén készült ugyanis el a domb, és annak közepén államalapító királyunk szobra. Kívánta az egybegyűlteknek, hogy merítsenek az ünnepségből, vigyenek magukkal hitet, erőt, szépséget és szeretetet mindennapjaikba.
Egy félidő elég volt a győzelemhez
ZTE-Siófok 2-0 (0-0)Zalaegerszeg, 5.500 néző. NB-I. bajnoki labdarúgó-mérkőzés.Játékvezető: Berger. Asszisztensek: dr. Kovács, Forgács.Góllövők: Waltner (51., 68.). Sárga lap: Tusori (67.), Eugene (88.).
Amerikai bedobó a férfi kosarasoknál
Amerikai bedobót igazolt a Zalakerámia ZTE férfi kosárlabdacsapata.
Tartják a határidőt
A kivitelezés üteme a terveknek megfelelően halad, akadályozó tényező csupán a régészeti feltárások végzése, mert egy új jogszabály miatt nem a régi rendszer szerint végzik ezt a munkát. Ugyanakkor az új csatornaépítési munkálatok befejezési határidejét nem veszélyezteti – fogalmazott érdeklődésünkre Kuti József, a 42 települést tömörítő önkormányzati társulás projektvezetője.
Várják a befektetőket
Mivel pályázati úton évekig nem jutott pénzhez az önkormányzat a városi strand fejlesztésére irányulóan, tavaly tavasszal úgy határoztak a képviselők, hogy értékesítik a fürdő használaton kívüli területeit, s majd az ily módon befolyó pénzből történik meg a központi strand felújítása és fejlesztése. A Göcseji út felöli 2500, illetve 1900 négyzetméter nagyságú területrészek földhasználati jogának megszerzésére, illetve azok beépítésére pályázatot írt ki a város, ám ajánlat egy sem érkezett. A városi strand fejlesztésének kérdését a nyári szünet előtti utolsó ülésén vette ismét napirendjére a közgyűlés. A határozatról Dékány Endre, a műszaki bizottság elnöke, a strand fejlesztésére létrehozott munkacsoport vezetője tájékoztatta lapunkat.
Felújítások – szerényebben
Az elmúlt években megszokott összeg töredékét, alig 20 millió forintot képes idén oktatási intézményeinek felújítására, karbantartására fordítani Zalaegerszeg önkormányzata. Érthető módon ebből a pénzből csupán a legszükségesebb munkák elvégzésére futja.
Sikeres rajt a Liga Kupában
Kaposvár-ZTE FC 0-2 (0-1)
Kaposvár 1000 néző. Jv.: Bognár T. Liga Kupa labdarúgó-mérkőzés.
ZTE: Pogacsics-Simonfalvi, Balogh., Horváth A., Rácz (Sámson) – Lukács, Molnár B. (Kütsön), Kottán, Majoros (Sági) – Balázs, Molnár T.
Kaposvár 1000 néző. Jv.: Bognár T. Liga Kupa labdarúgó-mérkőzés.
ZTE: Pogacsics-Simonfalvi, Balogh., Horváth A., Rácz (Sámson) – Lukács, Molnár B. (Kütsön), Kottán, Majoros (Sági) – Balázs, Molnár T.
Forgalomkorlátozás!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy 2007. augusztus 19-én a Szent István napi ünnepség miatt forgalomkorlátozásra kerül sor a Balatoni út Szent István domb előtti szakaszán.
Jótékonysági nap az AquaCityben
2007. augusztus 25-én jótékonysági napra invitálják az érdeklődőket az AquaCitybe. A szervezők célja, hogy a rendezvény bevételét egy integrált játszótér kialakítására ajánlják fel.
Bekamerázták a várost
Az ország egyik legmodernebb térfigyelőkamera-rendszerét mutatták be az elmúlt héten a városi rendőrkapitányságon. Zalaegerszeg nyolc legfrekventáltabb területén működik a berendezés. Így a sportcsarnok, Széchenyi tér, Kossuth tér, polgármesteri hivatal, Csány tér, Göcseji úti köztemető, és benzinkút, valamint a Kisfaludy utca környékén helyezték el a kamerákat.

