Bölcsődei fejlesztések
Közel 100 millió forint értékű fejlesztések valósultak meg idén a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék intézményeiben. A munkálatok között tetőszigetelés, klimatizálás, és konyhakorszerűsítés is szerepelt. Emellett új eszközöket és játékokat vásároltak.
Volt, ahol festettek, vagy lecserélték a bútorzatot és a szőnyegeket, máshol a padlóburkolatot újították fel.
Intézményi költségvetésből több mint 10 millió forintot fordítottak a Napsugár Bölcsőde modernizálására. Egyebek mellett megújult a külső kerítés mintegy 300 méteres szakasza.
A beruházások lehetővé tették, hogy valamennyi bölcsődében új eszközöket, és játékokat vásároljanak. Ezek mind hozzájárulnak a gyermekek mindennapi neveléséhez.
V.D./G.Zs.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Ingyenes a parkolás Zalaegerszegen
December 15-től ingyenes a parkolás Zalaegerszegen, amiről az októberi közgyűlésen döntött az önkormányzat. Az év végéig tartó lehetőséggel nemcsak a vármegyeszékhelyi lakosok élhetnek.
Zalaegerszegen a korábbi években is kedvező feltételek mellett parkolhattak a gépjárművezetők az adventi időszakban. A délutáni órákra vonatkozó ingyenes kezdeményezés akkor az Egerszeg kártya tulajdonosokat érintette.
Ingyenesen december 31-ig lehet parkolni, amit a letakart automaták is jeleznek. Január 1-től pedig módosulnak a díjövezetek is.
A kedvezőbb ár mellett egységes időkeretben, reggel 8 és este 18 óra között kell majd jegyet váltani.
V.D./G.Zs.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Befejeződött a Gasparich utca 11-17. szám alatti tömbbelső felújítása
A társasházak környezetében tavaly teljesen felújították a vízvezeték-hálózatot. Ezt megelőzően, 2023-ban már megvalósult a szennyvízhálózat cseréje. A mostani munkák már időszerűek voltak.
A környéken nagy intenzitású csapadékesemény, felhőszakadás esetén jelentkező elöntési problémák mérséklésére felszín alatti tározókat építettek.
A fejlesztéssel a helyszínen 62 db parkolóhely szolgálja a gépjármű tulajdonosokat, melyből 3 db mozgáskorlátozottak számára fenntartott. A beruházás az előzetes várakozásokat meghaladóan valósulhatott meg.
A társasházak körüli út- és járdaburkolatok szélességét is megnövelték. A tájékoztatón elhangzott: a következő tömbbelső megújításának tervezése már folyamatban van.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Zeginfo – közgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a polgármester
Megtartotta idei utolsó ülését a közgyűlés. A képviselők összesen 37 napirendi pontot tárgyaltak. Többek között a költségvetés negyedik negyedéves módosításáról, személyi kérdésekről, szociális támogatásokról és az önkormányzati lakbéremelésről döntöttek.
A testület 11.400 forint egyszeri nevelési juttatásról határozott, ezzel segítve a rászoruló családokat. A támogatás 203 – többségében óvodás- és általános iskolás korú – gyermeket érint. Ezt a pénzösszeget a 114 család december 15-ig megkapja.
A képviselők elfogadták a LÉSZ Kft. javaslatát, miszerint január 1-jétől 10 százalékkal emelkedik az önkormányzati lakások bérleti díja. A város tulajdonában jelenleg 793 bérlakás van, melyek közül többet értékesítésre kínálnak – számolt be a részletekről Balaicz Zoltán polgármester.
A közgyűlés lehetőséget biztosít 162 bérlakás megvásárlására az aktuális bérlők számára. Ez az ajánlat kizárólag a jelenlegi lakóknak szól. Az elővásárlási jog feltétele a tartozásmentesség. Az állami hitel mellett az önkormányzat további 10 százalékos kedvezményt biztosít az egyes lakások árából. A befolyó összegeket a lakásalapba helyezik.
Elfogadták az önkormányzati tulajdonban lévő cégek 2026-os előzetes üzleti tervét.
A Vásárcsarnok és a Göcseji Tudásközpont eddig különálló intézményként működött, azonban a grémium döntése értelmében összevonják ezeket. A két intézményt a jövőben egy, 100 százalékos önkormányzati tulajdonú cég üzemelteti tovább. Nem új társaságot hoznak létre, hanem a már működő Kontakt Humán Nonprofit Kft. alakul át, új nevet vesz fel, és március 1-től egy cégként üzemelteti majd az intézményeket.
A cég ügyvezető igazgatójává Farkas Tibort nevezték ki, egy éves megbízási szerződéssel.
A városatyák módosították a 2025-ös költségvetést is, melynek főösszege 49,6 milliárd forintra nőtt.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Elkészült az Ady utcai járdaszakasz felújítása
Elkészült az Ady utca 22–28-as számú társasházak előtti járdaszakasz felújítása. Az önkormányzati forrásból finanszírozott projekt kivitelezését a Vasi Aszfalt-Gép Kft. határidőre elvégezte.
Az elmúlt években több munkálat zajlott az Ady utcában: korszerűsítették a kisnyomású földgázvezetéket és a szennyvízcsatorna-hálózatot. A rekonstrukciók az úttestet és a járdát is érintették.
Az önkormányzat – amennyiben a költségvetés vagy az egyéb állami támogatások engedik – jövőre is folytatja az ehhez hasonló beruházásokat. Ezek az arányos városfejlesztés jegyében valamennyi településrészt érintik majd.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Titkos Mikulás – ajándékokat gyűjtöttek a zalaegerszegi diákok
A felajánlások között akadtak tartós élelmiszerek, könyvek, társasjátékok, és írószerek.
A csomagokkal megpakolt kisteherautó két intézménybe, a Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központba, valamint a Pózvai Fogyatékkal Élők Otthonába szállította el az adományokat.
Szommer Péter, a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat diákpolgármestere kiemelte, hogy a fiatalok így próbálják évről évre szebbé tenni a hátrányosabb helyzetűek karácsonyi ünnepét.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Karácsonyi ünnepség a Platán soron és a Kossuth utcában
A Landorhegyi Idősek Klubjában a város elöljárói köszöntötték a szépkorúakat.
A délkelet-ázsiai ország küldöttsége, valamint a magyarországi vietnámi közösség képviselői jókívánságokkal és adományokkal érkeztek. A nagykövet azt is felidézte, hogy a zalai vármegyeszékhelyen 1976. április 30-án avatták fel Ho Shi Minh elnök szobrát.
Landorhegyen a Nefelejcs Dalkör lépett a közönség elé, míg a Belvárosi Idősek Klubja és a Nyugdíjas Otthonház önálló műsort állított színpadra.
A vendégeket apró ajándékokkal fogadták, és a régmúlt idők emlékeit is felelevenítették.
A városvezetés több kívánságot is teljesített: így többek között sport- és konyhai eszközökkel gazdagodtak a klubok és az intézmények. A karácsonyfa alá pedig édességek és gyümölcskosarak kerültek.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Karácsonyváró délután a Radnóti oviban
Az udvaron álló, több méter magas fenyőt – Páterdomb karácsonyfáját – fényfűzérekkel és csillogó gömbökkel díszítették. A hangulatos környezetben minden adott volt ahhoz, hogy a gyermekek és szüleik a tartalmas és élményekben gazdag délutánt együtt töltsék.
Aliz ebben az esztendőben töltötte be harmadik életévét, így már ő is óvodás. Nővére nagycsoportos társaival lépett a közönség elé. Az örökzöld dalokkal, jól ismert – vagy kevésbé ismert – versecskékkel és rigmusokkal idén is nagy sikert arattak. Az adventi rendezvény több éves hagyomány az intézményben. A kínálatot évről évre új elemekkel gazdagítják.
Idén először kézműves vásár is megnyitotta kapuit. A portékákat – az ötletes díszeket és adventi koszorúkat – az óvoda dolgozói készítették. A bevételt a gyermekek javára fordítják.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Megszépül a Rózsa-liget
Sorra szépülnek meg Zalaegerszeg közterületei. Ebbe a sorba jól illeszkedik a köznyelvben Béke-ligetként ismert park, amit a 30-as években Rózsa-ligetnek hívtak. A Zalaegerszegi Városvédő Egyesület kezdeményezésére a közösségi tér újra eredeti nevét viseli.
A vasúttal párhuzamosan futó sétány burkolata elhasználódott. Emellett a nyomvonal a közút nehezen belátható ívéhez érkezett, ami nagyon balesetveszélyes volt.
A Rózsa-liget fontos helyszíne a fiataloknak. Az önkormányzat itt fogadja jelképesen a város teljes jogú polgáraivá a végzős diákokat. A klímavédelmi programhoz is kapcsolódva 2018-ban új hagyományt teremtettek: az érettségizőknek egy-egy fa elültetésével örök emléket állítanak.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Karácsonyi meglepetéssel kedveskedett a zalaegerszegieknek a vietnámi közösség
Az adventi időszakban jelentősen megnő az adományozói kedv. Ilyenkor vállalkozások, magánszemélyek és különböző szervezetek többnyire játékokkal és tartós élelmiszerekkel kedveskednek a hátrányos helyzetűeknek. Idén közel 900 család részesülhet a felajánlásokból – részletezte Zsolnai Judit, a Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője.
Közép-Kelet Európában egyedülálló az 1976-ban állított Ho Si Minh szobor. A köztéri alkotás a magyar és a vietnámi nép közötti barátság szimbóluma. Ezt erősítve a Magyarországon élő vietnámi közösség minden évben igyekszik segíteni a bajba jutott embereknek – nyilatkozta portálunknak Le Quoc Bao, a Magyarországi Vietnamiak Egyesületének tagja.
A vendégek – az akciónak köszönhetően – ezúttal 20 kisgyermekes család karácsonyát tették szebbé.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.










































































































































































