Hírek

Zalaegerszeg címer

Elkészült az ideiglenes parkoló az Eötvös utcában

Már egy hete használhatják az új ideiglenes parkolót a zalaegerszegiek az Eötvös utcában, ami 41 gépjármű számára biztosít várakozási lehetőséget. Fontos tudni, hogy a bérletek nem érvényesek, ezért ide minden esetben jegyet kell váltani.

Az önkormányzat 2021 májusában értékesítette ezt a telket. Itt korábban bérlakások voltak, amik már évek óta üresen álltak. A beruházó a beépítési kötelezettségre vonatkozó határidők meghosszabbítását kérte.

Ezért a város vezetése új megállapodást kötött a befektetővel. A közgyűlés februári ülésén döntött a terület ideiglenes hasznosításáról.

A beruházót arra is kötelezték, hogy a hivatal Ady utcai épületének kerítését – az önkormányzat által biztosított építési tervdokumentáció alapján – újítsa fel. Ennek határideje szeptember 30-a. Az építkezés befejezésére pedig 2029. május végéig kapott haladékot. Amennyiben ezt nem tartja be, akkor 8 napon belül, havi 1 millió forintos késedelmi, illetve meghiúsulási kötbért kell fizetnie.

V.D./E.K.


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Forgalomelterelés a HEMO épületénél

Zalaegerszegen, a volt Tiszti Klub (HEMO) épületének felújítása miatt,
az épület előtti útszakaszt (Ady u. 1-3.)
2025. április 3-án, csütörtök reggel 8 és délután 16 óra között lezárják,
a forgalmat az Iskola köznél terelik el.

Türelmüket, megértésüket ezúton is köszönjük!

40 éves a Zalaegerszegi Televízió

40. születésnapját ünnepelte a Zalaegerszegi Televízió. A jubileum alkalmából az egykori és jelenlegi munkatársakat a Díszteremben köszöntötték. Az eseményt Mihály Luca énekes produkciója nyitotta.

1985. április elsején közvetítették az első adást, akkor még a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központból. Kezdetben havonta egy, majd heti egy alkalommal tájékoztatták a nézőket. Az eseményen Frauenhoffer Márta mondott beszédet, aki kiemelte: Ehhez a munkához szív, elhivatottság és egy kis bolondság kell.

Az ünnepségen Lovas Tibor – a ZTV egykori ügyvezetője és a Helyi Televíziók Országos Egyesületének jelenlegi elnöke elmondta: a műsorkészítés nem csupán a tájékoztatásról szól, közösségépítő és emlékteremtő szerepe is van. Ezt követően Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a vendégeket, aki hangsúlyozta: példaértékű az a munka, amit a televízió közel 200 munkatársa végzett az elmúlt négy évtized alatt.

A születésnap alkalmából a televízió munkatársai egy kisfilmmel készültek, melyben az elmúlt évtizedek történéseit idézték fel.

K.A./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Ismét megrendezik a Fiatalok Hetét

Ismét megrendezik Zalaegerszegen a Fiatalok Hete nevű programsorozatot. A vármegyeszékhelyi ifjúság legkiemelkedőbb eseményét április 7-11. között szakmai előadások, vetélkedők és jótékonysági akciók színesítik.

Idén immár 12. alkalommal szervezik meg a diáknapokat. A sajtótájékoztatón a polgármester emlékeztetett: a kezdeményezés nagy múltra tekint vissza. Korábban ezt azzal a szándékkal indították útjára, hogy a következő generáció ötleteit meghallgassák és segítsék őket azok megvalósításában.

A felsőoktatásban tanulóknak a Pécsi Tudományegyetem és a Pannon Egyetem kampuszai kínálnak majd kikapcsolódási lehetőséget. Mindkét intézmény számára fontos a közösségépítés a diákság körében.

A hagyományokhoz híven az általános- és középiskolás korosztály jelképesen átveszi a hatalmat a felnőtt városvezetéstől. Ezt követően a diákönkormányzat közgyűlésen ismerteti javaslatait, majd a Polgármesteri Hivatalban sajtótájékoztatót tartanak.

A Fiatalok Hetén ismét megtartják a Játék a Biztonságért Középiskolás Bűnmegelőzési vetélkedőt. A program célja ezúttal is a diákok ismereteinek bővítése. A résztvevő 9. osztályosoknak a belvárosban több helyszínen különböző elméleti és gyakorlati feladatok kell megoldaniuk.

K.A./E.K.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Új nyílászárók a Kis utcai óvodában

Több mint harminc korszerű nyílászáróval gazdagodott a Kis utcai óvoda. A 10 millió forintot meghaladó beruházás az önkormányzat, egy helyi vállalkozó és az intézmény alapítványának összefogásával valósult meg.

1982-ben nyílt meg az intézmény, ahol jelenleg több mint 200 gyermekkel foglalkoznak az óvónők. Noha az épületben tavaly jelentős energetikai korszerűsítés zajlott, a régi szárny eredeti fa nyílászáróit most tudták kicserélni.

Horváthné Ambrus Marianna, az óvoda vezetője köszönetet mondott minden közreműködőnek. A vállalkozó felajánlását örömmel fogadták.

Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő szerint kulcsfontosságú, hogy a gyerekek a lehető legjobb körülmények között járjanak bölcsődébe, óvodába.

A politikus hozzátette: a beruházás egy újabb példa az önkormányzat és a helyi vállalkozások hatékony együttműködésére.

N.J./G.Zs.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Mindkét irányban közlekedhetünk a Kosztolányi úton – videó az új közlekedési rendről

Szombaton mindkét irányban megnyílt a Kosztolányi út teljes szakasza, így a Petőfi-iskolai csomóponttól, egészen a vasútállomásig északi és déli irányban is közlekedhetnek már az autósok.

Emellett a Hunyadi utca felé is megnyílt a jobbra kanyarodó sáv.

 

A kétirányúsítás célja, hogy egy éven belül tehermentesítsék a Kossuth utcát. Az évek óta tartó felújítás ezzel a végéhez ért.

A projekt befejező részeként, néhány héttel ezelőtt a vasútállomás melletti területet aszfaltozták. A kivitelezők időre elkészültek a munkálatokkal, így ott már zavartalan a közlekedés.

Az autóbuszok egy része április végétől már az új útvonalon közlekedik. A módosított menetrendek hamarosan elérhetőek lesznek. További terv, hogy a kertvárosi körjáratok se érintsék a Kossuth utcát. Ehhez az Arany Bárány előtt egy megállóhelyet alakítanak majd ki.

V.D./B.P.


Az alábbi videó az új közlekedési rendet mutatja be:


Videó beszámoló:

Képgaléria:


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Kihirdették az eredményt – Sikeres volt a városi borverseny

Kihirdették a városi borverseny eredményét, majd ünnepélyes keretek között átadták az okleveleket és díjakat Egerszeghegyen.

 

A mustrát 10 év szünet után, a Vándor Vigadó 30. születésnapja alkalmából rendezték.
A résztvevőket Koller Krisztina és leánya, Farkas Alexandra meglepetés műsorával várták.

A rendezvényt Szilasi Gábor, a településrész önkormányzati képviselője nyitotta meg. Köszöntetet mondott a kezdeményezést támogató szőlősgazdáknak, a vendéglátó munkáját pedig emléklappal ismerte el.

Bödör Károly a környékbeli gazdákat először 1995-ben hívta össze. Az utolsó borverseny 2016-ban volt. Az évforduló lehetőséget adott a régi hagyomány felelevenítésére.

A rangsor felállítását szakértő zsűrire bízták. Összegzésük szerint a város környékén termelt szőlőből kiváló minőségű nedűk készültek.

A tervek szerint a következő esztendőben folytatják a tradíciót. A rangos eseményhez minden adott, ha az időjárás is kedvező lesz, az ítészek poharaiba 2026-ban is zamatos borok kerülhetnek.

K.I./G.Zs.


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Rekonstrukció az Építők útján

Megkezdődött az infrastruktúra-fejlesztés utolsó üteme a Kertváros déli részén. Az Építők útján, a társasházak környezetében jelenleg a gázvezetéket hozzák rendbe, illetve a vízvezeték-hálózatot újítják meg. A részletekről a helyszínen tájékoztatták az újságírókat.

A társasházakban élő családok régóta szerették volna, hogy megszépüljön lakókörnyezetük. Ez az útszakasz évtizedekkel ezelőtt épült. Az idő múlásával jelentősen leromlott az állapota, így rendbetétele időszerűvé vált.

Ebben az utcában jelenleg az E.ON Közép-Dunántúli Gázhálózati Zrt. beruházásában zajlik a kisnyomású földgázvezeték rekonstrukciója. A következő munkafolyamat a vízvezeték-hálózat cseréje lesz.

Az út és a parkoló új aszfaltburkolatot kap, a környezetet pedig rendezetté és biztonságossá teszik. A munkálatok várhatóan nyár végére befejeződnek, addig a lakosság türelmét és megértését kérik.

K.I./B.P.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Mindszenty József születésére emlékeznek

133 évvel ezelőtt született Mindszenty József. Ebből az alkalomból tárlatvezetésekkel és változatos programokkal készül a Mindszentyneum. Az egyik ilyen eseményen részt vett Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár, aki országjárása részeként Zalaegerszegre is ellátogatott.

Hazai és nemzetközi érdeklődők és zarándokok egyaránt felkeresik a tárlatot, amely a bíboros életpályájának és missziójának állít méltó emléket. Az államtitkár a zalai vármegyeszékhelyre tervezett látogatást, amit Mindszenty születésnapjához igazított.

A hercegprímás szerepe Zalaegerszegen is meghatározó. 1919-től 1944-ig volt a város apátplébánosa. Ez idő alatt a térség lelkiségéhez és épített örökségéhez egyaránt hozzájárult.

A jubileumi programok rendhagyó könyvbemutatóval folytatódtak. Mindszenty emlékiratait ugyanis modern köntösbe bújtatva újra kiadták.

N.J./B.P.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Göcsej Enduro – Április elején kezdődik a bajnokság

Göcsej Enduro 2025 címmel Zalaegerszeg és Bocfölde térségében rendezik meg április 5-6. között az országos bajnokság nyitófutamát. Az évadnyitó rendezvényen közel 100 motoros vesz részt. A részletekről a Városházán számoltak be az újságíróknak.

 

A kétnapos rendezvénysorozat a versenyzőknek kihívást, a nézőknek pedig élményt jelent. Mindkét település – Bocfölde és a zalai vármegyeszékhely, ami egyben a Nemzet Sportvárosa – örömmel fogadta a kezdeményezését.

A pilóták április 5-én, Zalaegerszegen állnak rajthoz, hogy megtegyék a 30 kilométeres távot. A szervezők célja, hogy minél több korosztály megismerje, illetve megszeresse a sportágat.

A bajnokságon nyolcvan felnőtt, tíz kiskorú és tíz hölgy, közöttük egy Pest vármegyében élő fiatal motoros indul.

A rendezvényen kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra. A versenyzők egész nap a pályán – nagyrészt mezőgazdasági utakon, erdős részeken – teszik próbára magukat. A megnövekedett forgalom és zajártalom miatt a lakosság megértését és türelmét kérik.

K.I./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.