Az energia-áremelkedés hatásai (Videó)
Takarékoskodni már most szükséges, ám az óvatos gazdálkodásnak és a több évre kötött energiaszerződéseknek köszönhetően idén – más városokkal ellentétben – még nem kell jelentős korlátozásokra számítani Zalaegerszegen. Erről Balaicz Zoltán polgármester tájékoztatott, hozzátéve, hogy 2023-ban már jelentős energia-áremelkedés lesz a zalai megyeszékhelyen is.
Átfogó fejlesztés (Videó)
Szenny-, és ivóvízhálózat-fejlesztésre nyert támogatást Zalaegerszeg önkormányzata, valamint a Zalavíz Zrt. Ennek célja a hatékonyságnövelés, így a szolgáltató csaknem 60 millió forintot spórolhat majd évente az energiaköltségeken.
Szennyvízvezeték rekonstrukció a Kabók utcában (Videó)
Látványos szakaszához érkezett a szennyvízvezeték rekonstrukció a Kabók Lajos utcában. Az elavult, 25 éves betoncsatornát közel 530 méteren PVC-re cserélték, melynek lényegesen jobb a vízszállító képessége. A beruházás költsége maghaladta a 36 millió forintot.
Megújult a Vizslapark (Videó)
Befejeződött Zalaegerszeg legnagyobb belvárosi parkjának korszerűsítése. A projekt öt év alatt valósult meg, melynek zárásaként szombaton délelőtt egy vendéglátóhelyet is magába foglaló pavilont avattak fel.
Újraindult a Senior Akadémia (Videó)
Újraindult – két év kihagyás után – a Senior Akadémia. A zalaegerszegi önkormányzat, az Idősügyi Tanács és a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ közös rendezvényének első előadását teltház fogadta a felsőoktatási intézmény nagyelőadójában.
Megújult a járda (Videó)
Felújították a zalabesenyői Szövetkezet utca rossz állapotú járdáját. A településrész megközelítését biztosító útszakaszon nagy a forgalom, így a leromlott burkolat cseréje időszerű volt.
Konferenciát tartottak (Videó)
Különleges témát választott a Zala Megyei Levéltár mai konferenciájának vezérfonalaként. A szakemberek ezúttal a zalaegerszegi vendéglátás 18-20. századi történetét tekintették át. Mindezt rengeteg képpel és más különlegességgel tették érdekesebbé.
Balaicz Zoltán volt az Egerszegi Esték vendége (Videó)
A keddi Egerszegi Estékbe Balaicz Zoltán érkezett. Beszámolt Zalaegerszeg polgármestere a múlt csütörtöki közgyűlés legfontosabb döntéseiről, köztük a városi költségvetés alakulásáról, a Gébárti szabadtéri termálstrand újbóli önkormányzati kézbe kerüléséről, és a 2021-27-es TOP Plusz program várható beruházásairól. Emellett kitért arra is, milyen intézkedések várhatók Zalaegerszegen a magas energiaárak következtében.
Felújították az Űrhajós Utcai Óvodát (Videó)
Megújult az Űrhajós Utcai Óvoda. Az intézmény alapítványa, civil vállalkozók és az önkormányzat összefogásának köszönhetően korszerűsítették a folyosót, az itt dolgozók öltözőjét, valamint a vizesblokkot.
Megújult (Videó)
Megújul a pózvai városrészben az ívóvíz- és a szennyvízrendszer, melynek összköltsége eléri a 13 millió Ft-ot, melynek 70 százalékát uniós forrásból finanszírozták. Az önrészt a város biztosította – jelentették be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

