Hírek

Zalaegerszeg címer

Elismeréseket adtak át a magyar kultúra napján Zalaegerszegen

Gálaestet rendeztek és elismeréseket adtak át a Himnusz születésének évfordulóján a Hevesi Sándor Színházban. A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünneplik annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a költeményét.

 

E jeles nap tiszteletére egybegyűlteket idén is Balaicz Zoltán köszöntötte. A polgármester úgy fogalmazott: a mai ünnep ráirányítja a figyelmünket arra, hogy a nyelvünkkel, és mindennel, amit magyar kultúrának nevezhetünk, milyen egyedi, értékes kincs van a birtokunkban.

Évtizedes hagyomány, hogy ilyenkor elismerik azok munkáját is, akik a város kulturális életét példamutató tevékenységükkel gazdagítják, segítik. Idén a polgármester Szilasi Gábor miniszteri biztossal közösen gratulált a kitüntetetteknek. Elismerésben részesült Bogár Júlia, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának projektkoordinátora, Vadvári Péterné, a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ közművelődési szakembere és Szakál Eszter a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi könyvtárának olvasószolgálati-tájékoztató könyvtárosa. A kultúra mecénása díjat a KORONA Pékség Kft. kapta. Keresztury Dezső-díjat adományoztak Dr. Szilágyi Márton irodalomtörténész, egyetemi tanárnak, az MTA doktora részére.

Megemlékeztek a decemberben elhunyt, nagyra becsült művészről, Berkes Dánielről, aki számos tanítványával szerettette meg a zenét.

Az ünnepség egy rövid szünetet követően Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt – Ősapáink útján című koncertjével folytatódott. Zenéjükkel a nemzeti identitást erősítik, miközben a Kárpát-medence ősi hangszereit modern zenei elemekkel ötvözik. Így alkotásaikban egyszerre van jelen a múlt öröksége és a jelen hangulata.

M.K./B.P.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Díjazták – az Exkluzív Desszert lett a 2025-ös év legkedveltebb cukrászdája

Az Exkluzív Desszert nyerte el a 2025-ös Év legkedveltebb vendéglátóhelye címet cukrászda és kávézó kategóriában. A 100 ezer forinttal járó elismerést Balaicz Zoltán polgármester adta át. A második helyen a Partisan Desszert Műhely, a harmadikon pedig a Bodza kávézó végzett.

Az önkormányzat évente hirdeti meg ezt a versenyt, melyre online bárki szavazhat. A városvezetés célja, hogy a vendéglátóhelyeket magas színvonalú munkára ösztönözze.

2019. szeptemberében nyitotta meg kapuit Zalaegerszegen az Exkluzív Desszert. A cukrászda nem hagyományos módon készült finomságokat kínál, hanem úgynevezett minitortákkal várja a vendégeket.

A mestercukrász hazai és nemzetközi versenyek rendszeres résztvevője. A megmérettetésekről arany-, ezüst- és bronzérmekkel tér haza. A családi vállalkozásként működő vendéglátóegységben saját receptek alapján, minőségi alapanyagokból készülnek a desszertek.

V.D./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Hivatalosan is átadták az 1944-ben elhurcoltak emlékművét

Új helyén avatták fel az 1944-ben elhurcolt zalaegerszegiek emlékművét. A Vörös János szobrászművész által készített dombormű a náci diktatúrát és az őket kiszolgáló, hazánkat eláruló nyilas rendszerrel szembeszállók előtt tiszteleg. A felújított alkotás mostantól a Kosztolányi utcában található.

Az emlékmű 1948 óta állt a Göcseji Múzeum épülete mellett. Az intézmény felújításakor megsérült, a mészkő elemek összetörtek. Helyreállítását többen szorgalmazták, ezért a közgyűlés egy szakértői bizottságot hozott létre.

Az alkotáson két csendőr által közrefogott tizenegy kimerült személy alakja látható. Az emlékmű alatt az elhurcoltak névsora is olvasható, ami most Wiener Ferenccel egészült ki. Őt néhány héttel később vitték el, mint feleségét Feili Erzsébetet.

A bizottság új helyszínként a Kosztolányi utcát javasolta. Így a Gulág emlékművel együtt az egymást váltó diktatúrák könyörtelenségének mementói. A domborművet Farkas Ferenc szobrászművész, a keretet és a talapzatot pedig a Reneszánsz Zalaegerszeg Kőfaragó Kft. állította helyre. Az áldozatokra gyertyagyújtással emlékeztek.

V.D./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Mindennapi függőségeink – Zacher Gábor az Egészség Akadémián

Zacher Gábor Mindennapi függőségeink című előadásával kezdődött a 2026-os év az Egészség Akadémián. Az ingyenes ismeretterjesztősorozat a tavaly meghirdetett Egészséges Zalaegerszeg Program egyik kiemelt eleme. A rendezvényeken neves szakemberek a betegségek megelőzésére, valamint az egészségtudatos életmód fontosságára hívják fel a figyelmet.

A jelenlévőket Balaicz Zoltán polgármester, a program ötletgazdája és fővédnöke köszöntötte. Elmondta, hogy az előzetes igényekhez igazodva ezúttal új helyszínt választottak.

Ha a függőség szóba kerül, legtöbben az alkoholt, a kábítószereket, a gyógyszereket, a dohányzást vagy a koffeint említik. Ugyanakkor számos más, kevésbé nyilvánvaló forma is létezik: ilyen például a munkaalkoholizmus, az édesség- vagy akár a sorozatfüggőség. A kérdés az, hogy ezek mennyire tarthatók kontroll alatt.

Az Egészség Akadémia programsorozata február 16-án folytatódik: ekkor Patócs Attila, az Országos Onkológiai Intézet Labordiagnosztikai Központjának vezetője lesz a vendég.

K.I./G.Zs.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tollfosztóban – Hagyományőrzés Botfán

Tollfosztóba invitálta a baráti közösségeket az Őszirózsa Nyugdíjas Klub. A múltat idéző, évindító rendezvény története több évtizedre nyúlik vissza. A kezdeményezés töretlen népszerűségét a Botfai Közösségi Házból kiszűrődő vidám nótaszó is igazolta.

A civil szervezet a kezdetektől kiemelt feladatának tartja a népi értékek ápolását és megőrzését. Ennek szellemében az év szinte minden időszakában szerveznek programokat.

Kovácsék portáján libák és kacsák is nevelkednek. A szárnyasok tollazatának egy részét a közösségnek adományozták. A szép és tiszta alapanyag egykoron nagy értéknek számított.

Miközben az asszonyok rutinos mozdulatokkal tépkedték a puha pelyheket, a férfiak – a régi szokásokat követve – ezúttal is találtak kedvükre való elfoglaltságot: kártyáztak, beszélgettek, és a háziborok minőségét is megvizsgálták. A megszépült környezetben minden feltétel adott volt a jó hangulathoz.

Száz esztendővel ezelőtt a tollfosztót követően vendégül látták a segítőket. A tradíció idén sem szakadt meg: az alkalmi szakácsok már kora délután munkához láttak, hogy időben asztalra kerüljön a pincepörkölt.

K.I./G.Zs.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

25 éves a Lokálpatrióta Klub

Megünnepelte 25 éves fennállását a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klub a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. Az elmúlt negyedévszázadban mintegy 230 előadást szerveztek, ahol többek közt a város építészeti, művészeti, irodalmi és kulturális örökségével foglalkoztak. Az esemény vendége ezúttal Balaicz Zoltán polgármester volt.

Az Együtt Zalaegerszegért Egyesület égisze alatt alapított klub az elmúlt években több helyszínen is megfordult, míg végleges helyét megtalálta.

 

A szervezők rendszerint olyan témákkal készülnek, amik valamilyen módon kapcsolódnak a vármegyeszékhelyhez. Az ingyenes eseményeket minden alkalommal megörökítik.

A találkozó ismét teltházas volt. A polgármester a jubileumhoz kapcsolódva elismerő oklevelet adott át a klubvezetőnek. Ezt követően politikai pályafutását és terveit ismertette.

A lokálpatrióták idén is sokféle, a városhoz vagy helyi, ismert személyekhez kapcsolódó előadásokat és beszélgetéseket szerveznek. A közönség legközelebb Kiss Gábor főkönyvtáros Deák Ferenchez kötődő kutatómunkáját ismerheti meg.

M.O./B.P.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Befejeződött az Arany János utcában a járdafelújítás

Befejeződött az Arany János utca nyugati oldali járdaburkolatának felújítása. A beruházás a Rákóczi és Virág Benedek utcák közötti szakaszt érintette. A projekt részeként új szegélysor is épült.

 

Zalaegerszegen a tűzoltóság előtti terület már rendkívül rossz állapotú volt. A korszerűsítés a Kovács Károly Városépítő Program forrásaiból valósult meg.

A járda a tűzoltóság garázsbejárójáig több mint 40 méter hosszan térkőburkolatot kapott.

A környéken több hasonló rekonstrukció történt, amit a Katasztrófavédelmi Igazgatósággal is egyeztettek.

A projekt részeként az ivóvízkút és annak környezete is megújult.

M.K./V.S.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Megújult a Nyerges utca

A csácsi városrészben a megnövekedett forgalom miatt szükséges volt a Nyerges utca fejlesztése. A felújítás a Kovács Károly Városépítő Program keretében valósult meg. A kivitelezés 2025 októberében kezdődött, a munkálatokat decemberben fejezték be.

Lakossági kéréseket is figyelembe véve a Nyerges és Domb utca közötti szakaszon a csapadékvízcsatorna cseréje is megtörtént. A szerkezetet megerősítették, a szegélyeket kicserélték, a buszmegállót áthelyezték.

Az utcakép teljesen megváltozott. A forgalmas csomópont nagy figyelmet kíván az autósoktól is. Egyre többen költöznek ugyanis a város ezen részére, ami miatt megnőtt az utak terhelése.

Folyamatos az egyeztetés a műszaki tartalmakról, hogy a Mező utca teljes gáz és ivóvíz rendszerének a rekonstrukciója is megvalósuljon. A városrészben ezen kívül még további fejlesztések is várhatók.

K-Sz.Sz./V.S.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

A Vándor Vigadó lett a 2025-ös év vendéglátóhelye

A Vándor Vigadó nyerte el az Év vendéglátóhelye címet 2025-ben. A 100 ezer forintos jutalommal járó díjat Balaicz Zoltán polgármester és Szilasi Gábor önkormányzati képviselő adta át.

 

1995-ben öt asztallal nyitotta meg kapuit a család tulajdonában álló ingatlanból kialakított Vándor Vigadó. Az étterem az elmúlt 30 évben folyamatosan bővült, mára panzióként is működik. Különtermében szűk körű családi összejöveteleket, kertjében polgári szertartásokat, a fő helyiségben pedig rendszerint lakodalmakat és zenés esteket tartanak. Étlapján elsősorban a klasszikus zalai fogások találhatók.

Az év legkedveltebb vendéglátóhelye verseny több mint 20 éves múltra tekint vissza. 2005 és 2015 között – a KISOSZ kezdeményezésére – egy szakmai zsűri értékelte a zalaegerszegi egységeket. Néhány év kihagyás után 2016-ban, új formában indították újra a megmérettetést.

Az internetes közönségszavazáson közel 4000-en voksoltak. A dobogó második fokára a Parázs Bisztró, harmadikra pedig a Véndiófa Étterem állhatott.

V.D./V.S.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Korszerűsítették a futófolyosót az Ifjúsági Sportcentrumban

Korszerűsítették a futófolyosót az Ifjúsági Sportcentrumban. A fűtési rendszer elöregedett és már nem volt költséghatékony. A beruházás mintegy 13 millió forintba került, amit állami és önkormányzati forrásból fedeztek.

 

Itt a versenysportolók mellett az utánpótlás nevelésben résztvevőkkel együtt több százan edzenek. Számukra is fontos, hogy a téli időjárásban megfelelőek legyenek a körülmények.

A helyi sportegyesületek között az atlétikai club példaértékű tevékenységet végez. A minisztérium ezért kiemelt státuszú szervezetként tartja számon.

A fejlesztés részeként kilenc darab fekete sugárzó fűtőtestet szereltek be, amiket az edzésidőpontokhoz tudnak igazítani. Ez naponta több óra üzemidőt jelent.

A beruházásnak köszönhetően – az első becslések szerint – közel felére csökken a fűtés költsége. A tervek között szerepel még a lelátók bővítése is.

M.O./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.