Hírek

Zalaegerszeg címer

Átadták az adományokat a sportolók

Átadták az adományokat a zalaegerszegi sportegyesületek képviselői. Immár hagyomány, hogy a szervezetek ebben az időszakban támogatják a Zalaegerszegi Adományközpontot.

A rászorulók érdekében a sportegyesületek most is összefogtak. Ezúttal 6 egyesület tagjai – köztük új belépők is – érkeztek jól megrakott dobozokkal a központhoz. A Zalaegerszegi Judo SE nemcsak ad, kapott is már az adományokból.

Az atléták tartós élelmiszerekkel és játékokkal érkeztek.

A 2017-ben indult kezdeményezéshez évről-évre többen csatlakoznak. A versenyzők mellett az edzők és a szülők is készülnek és várják a gyűjtést. Mintegy 80 család kap ilyenkor a támogatásból.

Az Adományközpont egész évben fogadja és adja a felajánlásokat, így a tervek szerint januárban újabb csomagok érkeznek a rászorulókhoz.

M.O./Sz.L.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Gébárti fejlesztések

Tovább szépült idén a Gébárti-tó környezete. A déli oldalon a sétány, valamint a kézműves alkotóházhoz vezető zúzalékos út aszfaltburkolatot kapott, és az épület előtti teret is rendbe tették. A fejlesztésekről a helyszínen számoltak be az újságíróknak.

A folyamatos beruházásoknak, valamint a közlekedési infrastruktúra modernizációjának köszönhetően a Gébárti-tó környéke emblematikus hellyé vált.

Ezt a térburkolati elemekkel kialakított teret korábban bazaltréteg borította. A gáti sétány csaknem 200 méteres szakaszán 2 méter szélességben szilárd burkolatot építettek ki. A rendezett, zöld környezet ideális túraútvonal a környéken élő családok számára.

A korábbi sikeres rendezvények azt igazolják, hogy ez a környék sport- és kulturális események szervezésére is lehetőséget ad, ami növeli a város idegenforgalmi vonzerejét.

A tervek szerint a jövőben egyebek mellett korszerűsítik a közvilágítást, és fedett közösségi teret építenek ki. A tóstrand, a kézműves házat körbe vevő zöld környezet és az AquaCity a térségben élők, illetve a távolabbról érkezők számára is kiváló kikapcsolódást nyújt.

K.I./G.Zs.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Jótékonysági est Berkes Dánielért

A Pálóczi művészeti iskola zenekarai, népzenészek, illetve ütősök léptek színpadra a karácsonyi jótékonysági koncerten, a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Azt est bevételét Berkes Dániel énekművész és pedagógus gyógykezelésére ajánlották fel. A zenész a vármegye kulturális életének egyik meghatározó alakja. Tanítványai a fesztiválokon és a tehetségkutatókon szép sikereket értek el.

Az intézmény történetében régi hagyomány, hogy a diákok a decemberi hangversenyen mutatják be tudásukat és tehetségüket. Idén az élet átírta a forgatókönyvet.

A közösség ekkor úgy döntött, hogy a rendezvénnyel a családot segítik. Kezdeményezésüket a tankerület és az önkormányzat is támogatta. A zalai vármegyeszékhely a jótékonyság és az összefogás városa, és ez most is beigazolódott.

A műsorban Berkes Dániel tanítványai, köztük a 2024-es X-Faktor tehetségkutató versenyzői, Miklós Vivien és Sárközi Roland is szerepeltek.

A teltházas rendezvényt a Pálóczi iskola tanárai és diákjai közös produkcióval, a „Karácsonyi álommal” zárták.

K.I./G.Zs.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

 

Megnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárót

December 19-én, csütörtökön megnyílik a gyalogosok számára a Kosztolányi utca felújításának egyik kiemelt eleme, a páterdombi gyalogos aluljáró.
A jelentős infrastrukturális fejlesztésnek köszönhetően a városlakók és a közlekedők biztonságosabban és kényelmesebben vehetik igénybe ezt a fontos közlekedési csomópontot.

 

Átfogó felújítás

Teljesen átépítették az aluljáró Kosztolányi utca oldali lépcsőfeljáróját, így az most a Kosztolányi u. felé északi irányba vezet, párhuzamosan a tervezett szélesítéssel és gyalogjárdával. Az új járdaburkolat alá közművezetékek, földkábelek kerültek.

Bonyolult kivitelezés

A kivitelezés rendkívül összetett feladat volt. A lépcsőkar építése során folyamatosan vízteleníteni kellett a területet, ezért szádfalakkal körbezárt speciális munkaterületet alakítottak ki. Az átépítés előtt a szennyvízcsatornát is kicserélték az aluljáró nyugati oldalán. Az új lépcsőkar vasbeton szerkezettel készült, modern és esztétikus megjelenést kölcsönözve az aluljárónak. A lépcsőket úgy alakították ki, hogy külön rámpasáv építésével kerékpárral és babakocsival is könnyedén használható legyen. Az aluljáróban közvilágítás és kamerarendszer működik, így biztonságosan közlekedhetnek az emberek.

A munkálatok folytatódnak

Kisebb felületi javítások, injektálási munkák, festés és védőbevonatok elkészítése 2025. év tavaszán várható.

 

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata köszöni minden érintettnek, hogy türelmesen kivárták a beruházás befejezését.
A kisebb javítások idején tanúsított megértésükért is hálásak vagyunk.

 

Karácsonyi ünnepséget tartott a Nefelejecs Nyugdíjasklub

Karácsonyi ünnepséget tartott a Nefelejecs Nyugdíjasklub, a Keresztury VMK-ban. A rendezvényen több mint hetvenen gyűltek össze, hogy együtt töltsenek egy jó hangulatú délutánt.

 

Karácsonyi dalokkal és beszélgetéssel telt meg a nap második felében a művelődési központ. A csaknem 45 éves szervezet kórusának műsora mellett versekkel és mesékkel elevenítették fel a szeretet ünnepét.

A landorhegyi székhelyű klub programján részt vett Makovecz Tamás és Szilasi Gábor is. Az önkormányzati képviselők szerint fontos, hogy támogassák ezeket a közösségeket.

A Nefelejcs Nyugdíjas Klub jelenleg 72 tagot számlál. A rendezvényen megemlékeztek azokról is, akik már nem tudták velük együtt megünnepelni a karácsonyt.

N.J./E.K.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Felavatták és megáldották a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara megújult épületét

 

 

Felavatták és megáldották az idén harmincéves Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara megújult épületét. A korszerűsítés fontos mérföldkő az 1994-ben alapult szervezet életében. A városképi szempontból jelentős székház a beruházásnak köszönhetően az együttműködés és innováció szimbóluma lett.

A zalai cégek támogatása és a térség gazdaságának fejlődése egyaránt a kamara céljai közé tartoznak. Kovács Dezső elnök szerint a vállalkozói közösségek létrehozásában és támogatásában egyaránt megkerülhetetlen szerepük van. Ezt szem előtt tartva csak környékbeli szakemberek dolgoztak az önerőből finanszírozott projekten.

Miután az egyházak képviselői megáldották az épületet, a tetőtérben folytatódott az ünnepség, ahol Sifter Rózsa főispán és Balaicz Zoltán köszöntötték a vendégeket. A polgármester a kereskedelmi és iparkamara szerepét hangsúlyozva a jubileum alkalmából emléklappal gratulált.

Az eseményen részt vett Szabados Richárd államtitkár, aki a kis- és középvállalkozások lehetőségeiről tartott előadást. A politikus szerint a kormány kiemelt feladata a vállalkozások fejlesztése és támogatása.

A jövőben a kkv-kat helyezik a középpontba Zalában, ahol a szakképzett munkaerő hiánya és a generációváltás jelent majd kihívást. Ezekre a kérdésekre kell megoldást találniuk a vállalkozásoknak, akik továbbra is a kereskedelmi és iparkamara partnerei lesznek.

N.J./P.B.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Advent Páterdombon

Felidézték Jézus születésének történetét, továbbá versekkel és prózákkal hangolódtak a közelgő ünnepre a Páterdombi Közösségi Házban. Balázs Henriett karácsonyi dalokkal érkezett, a helyi egyesület pedig színvonalas műsorral készült. A Radnóti utcai óvodások látványos, zenés összeállítással álltak a közönség elé.

 

A közösséget Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere köszöntötte. Emlékeztetett, hogy az Egerszegi Advent 2024-ben minden eddiginél több fénnyel és több helyszínen fogadja a látogatókat. A városrészekben a civil szervezetek gondoskodnak arról, hogy a korábbi generációktól kapott örökséget tovább éltessék.

A Páterdomb a Kultúráért Egyesület megalakulásától kezdve minden év decemberében közös ünnepre hívja a településrészen élőket. A koszorún meggyújtották a harmadik lángot, ami jelképes üzenetet hordoz.

A rendezvény alkalmat adott arra is, hogy megköszönjék az önkéntesek, illetve az óvónők munkáját, akik a kicsiket és a nagyokat felkészítették az év legszebb ünnepére, a karácsonyra.   

K.I./P.B.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Hétfőtől ingyenes lesz a parkolás Zalaegerszegen az Egerszeg Kártya tulajdonosoknak

Hétköznap délután ingyenes a parkolás Zalaegerszegen az Egerszeg Kártya tulajdonosoknak hétfőtől. A városvezetés az adventi időszakban így próbálja szebbé tenni az ünnepeket. A kedvezmény az év végéig tart.

A harmadik gyertya meggyújtása után egyre többen ülnek autóba, hogy elintézzék a karácsonyi bevásárlást és meglátogassák az adventi forgatagot a Dísz téren. A városvezetés évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy díjmentessé teszi a parkolást.

Az Egerszeg Kártyával rendelkezők hétköznap délután szinte mindenhol ingyen megállhatnak. Ehhez a kártya érvényességet tartalmazó oldalát kell a szélvédő mögött, jól látható helyre kitenni.

Mivel az autó a tennivalók megoldásához az egyik legkényelmesebb választás, így az önkormányzat ingyenes parkolással járul hozzá az ünnepléshez.

N.J./B.P.


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Átadták a Zalaegerszegért-díjakat

Átadták az idei Zalaegerszegért-díjakat. A 2024-es év záróeseményén 10 magánszemély részesült elismerésben. Az ünnepség díszvendége Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter volt.

 

Az egybegyűlteket Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte, aki bevezetőként a múltat idézte. Úgy fogalmazott: mi, zalaegerszegiek büszkén tekintünk vissza az elmúlt évszázadokra, templomunkra, a végvárra és a vármegyeházára éppúgy, mint a régi korokban itt élő emberek lelkületére, illetve szellemiségére.

Zalaegerszeget és az itt élőket méltatta beszédében Navracsics Tibor is.

A beszédeket követően ünnepélyesen átadták a 2024. évi Zalaegerszegért-díjakat. Harmincadszor is olyan magánszemélyek vehettek át kitüntetést, akik tevékenységük, életútjuk és eredményeik révén méltóvá váltak a közösség elismerésére.

F.M./B.P.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Évértékelő a zalai vármegyeszékhelyen

Megtartotta hagyományos évértékelő beszámolóját Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.
A 2014-ben hivatalba lépett városvezetés 2015 óta minden esztendőben számot ad az év fontosabb eseményeiről.

A dokumentumok tanúsága szerint a zalai vármegyeszékhely eredményes évet zár. A legfontosabb feladat idén is a gazdaság megerősítése, valamint a munkahelyek megtartása volt.

A 2014-ben meghirdetett polgármesteri program egyik jelentős eleme volt az intézmények fejlesztése. Célul tűzték ki, hogy lehetőség szerint a városban működő valamennyi bölcsődét, óvodát és iskolát korszerűsítik.

A megkezdett programokat folytatják, miközben a következő időszak kihívásaira is fel kell készülni. Többek között arra, hogy a rendszerváltoztatás után 34 évvel módosul az önkormányzati rendszer.

A polgármesteri évértékelő nyomtatott formában is megjelenik. A képekkel illusztrált kiadványt a következő esztendő elején juttatják el a zalaegerszegi polgárokhoz.

K.I./B.P.

Képgaléria


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.